Sztárok

Médiacirkusz! Porondon a tévésztárok!

Ugye Ti is úgy gondoljátok, hogy ami 100 éve a cirkusz volt, az ma a televízió? Arra gondoltunk, kizökkentjük egy kicsit a szerepükből kedvenc televíziósainkat és belehelyezzük a korabeli világba. Eláruljuk, remekül érezték magukat a cirkuszi sátorban. Ezek szerint nem véletlen, hogy ezt a szakmát választották…
 Erős Antónia

A kígyónő vagy a légi akrobata karaktere áll közelebb az személyiségedhez?

– A légi akrobaták gyönyörűek, és repülhetnek. Veszélyes a mutatvány, de szinte kivétel nélkül sikerül. Ez valami olyasmi, mint amikor úgy gondoljuk, hogy a rossz dolgok mindig csak másokkal történhetnek meg. Ráadásul az egyensúlyozás az én munkám sajátja is.

Inkább a kutyák vagy az oroszlánok? Ha állatidomár lennél, házi- vagy vadállatokat idomítanál?

– Az oroszlánidomár mindig vonzó és egyben félelmetes volt számomra. Gyerekkoromban elképzeltem, hogy van egy vadállatom, kölyökkorától nevelem, csak hozzám kötődik és csak számomra szelíd – ez romantikusnak tűnt. Ma már nem álmodozom ilyesmiről.

 Szántó Dávid

– Mi lennél inkább a cirkuszban: néző vagy művész?

– Nagyon-nagyon szeretem a cirkusz misztikus, különleges varázsvilágát. Valahol a televízió is egy cirkusz – hiszen van közönség, van produkció és vagyok én, a „társulati tag”. Nagyon szeretek föllépni, de mégis inkább néző lennék, aki tátott szájjal figyeli a légtornászokat, nevet a bohócokon és várja az egzotikus állatokat.

A bűvész száma közben azt figyeled, hogy mik lehetnek a trükkök vagy elvarázsolják a „csodák” és nem kutatod a megvalósítás praktikáit?

– Imádom a bűvészeket. Sosem tudok rájönni, hogy csinálja, és ezért nagyon mérges vagyok magamra. Ha van lehetőségem, a produkció után megkérem a művészt, hogy mutassa meg a trükköt. Aztán, ha újra látom az előadást, már bosszant, hogy „kilestem a Mikulást”, és ezzel elveszett a varázs.

 Azurák Csaba

– Mondd meg őszintén, szereted vagy utálod a cirkuszt?

– Idegenkedem tőle. Van benne valami furcsa, valami bizarr. A cirkusz szóról az „álarc” jut eszembe. A bohóc a ráfestett mosoly miatt mindig vidám. A porondmester kiáll, toborozza a népet, majd előadás után összeszedi a szalmát a lovak alatt és otthon elmosogatja a tányérokat. Két óráig rivaldafényben szaladgálnak az állatok, majd egy kétszer két négyzetméteres ketrecben utazzák körbe a világot…

– Az állatok szerepeltetése megosztja az embereket. Például egy papagájszám közben Te gyönyörködsz, nevetsz vagy szörnyülködsz?

– Ritkán láttam ilyen számot, mert kiskoromban csak néhányszor voltam cirkuszban. De olyankor – sajnos vagy nem sajnos – nem ez jár az ember fejében. Talán megszoktuk, hogy az „állatos” produkciók hozzátartoznak a cirkusz furcsa világához.

 

Nézd meg a többi televíziós személyiségről készült parádés fotót is (Till Attila késdobáló; Demcsák Zsuzsa állatidomár; Domborávi Vanda bohóc) az e heti Nők Lapjában!

További kiemelt témáink a Nők Lapja november 12-én megjelenő, 46. számából:

Ha kockás…
…akkor csakis skót. Ebben a nadrágkosztümben szinte kötelező program egy ötórai teázás a barátnőkkel

Viszlát, méreganyagok
Tisztában vagyunk vele, hogy hétköznap nehéz ilyesmire koncentrálni, ezért mi megpróbáljuk négy hétvége alatt formába hozni

A koldus maharadzsa
Gondoltad volna, hogy ha maharadzsát akarsz látni, elég a kecskeméti tanyavilágig utaznia? Mi sem, ezért Vadas Zsuzsa kolléganőnk utánajárt

Boldog születésnapot, Károly!
A walesi herceg most az egyszer nem Diána vagy Camilla kapcsán kerül a középpontba. Hanem mert 60 éves!

A heti szerkesztő, Papp Diána ajánlásával:
Ezt a médiacirkuszt!

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem felemásak az érzéseim a cirkusszal kapcsolatban. Vonz a tarkaság, a giccs, ami jellemzi, de például kicsit rettegek az ott dolgozó bohócoktól. És mindig izgulok, nehogy leessen a kötéltáncos, és nehogy eltalálja azt a szegény nőt a késdobáló. Egyáltalán miért kell dobálnia, jajj! Nagyon remélem, Till Attila megfelelően felkészült a késdobáló szerepére, és nem fog vérben úszni az egész Nők Lapja. Félretéve a tréfát, jövő hétre nagy meglepetéssel készülünk… Médiacirkusz, világszám! A porondon: Szántó Dávid erőművész, Dombovári Vanda bohóc és még sokan mások…

Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más!

Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó!

 

Még több az e heti Nők Lapjából:

D. Tóth Kriszta: Hároméves! Nagylány »
Kis herceg nagy fülekkel – Károly 60 éves »
Lebuktattam a férjemet! Biztosan ezt akartam? »
Céklagyár a konyhában »
Ráncok nélkül derűsebb az élet »
Elefántok, tevék, lovak nyelvén beszél – Richter Flórián akrobata »

 
Tv.lap.hu »
Műsorvezető.lap.hu »
Cirkusz.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top