nlc.hu
Sztárok
Az egykori Spice Girl szakított

Az egykori Spice Girl szakított

Geri Halliwell és barátja, Ivan "Flipz" Velez útjai mostantól külön folytatódnak. A pár fél évig volt együtt, április óta tartott a románc. Geri és kislánya, Bluebell a nyár nagy részét a 29 éves férfi társaságában töltötte Los Angelesben.

De anya és lánya nemrég visszatért otthonába, az Egyesült Királyságba. Geri Halliwell egy koncerten találkozott a táncossal, és nem sokkal korábban még teljesnek tűnt az összhang közöttük. Az egykori Spice Girls-tag most viszont azt nyilatkozta, hogy csodálatos, szerelmes románc volt a kapcsolatuk, de ennyi volt benne, azt a bizonyos szikrát már egyáltalán nem érzi.

Egy ilyen viszonyt pedig nem akar túl sokáig folytatni. A földrajzi távolság sem segítette a kapcsolat fejlődését, hiszen egyik fél sem akarta feladni korábbi életét, és elhagyni a lakhelyét a másik kedvéért. Ennek ellentmondtak azok a híresztelések, amelyek a pár jövőbeli terveiről szóltak. Egy közeli barát szerint Geri Halliwell és párja már az esküvőt és a gyerekvállalást fontolgatta.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top