Sztárok

Czenét a tánc segítette szerencséhez

Czene Attila és párja, Bánhidi Petra még sosem próbálta ki magát a szerencsejátékban, de most életükben először ez megtörtént velük.

Attila és Petra ruletteztek egy kaszinóban, és a táncoslány így nyilatkozott az estéről: „Talán ez volt életemben az első alkalom, hogy ruletteztem, és nagyon élveztem a játékot. Attilával együtt, egymást segítve ismertük ki a játék menetét. Később már jó tanácsokkal láttam el őt, hiszen egy férfinak mindig elkél a női sugallat.” Szerencséjükben Miller Zoltán dalai mellett Beleznay Endre is segédkezett, hiszen amikor látta, hogy a házaspár elbizonytalanodik, tuti tippeket adott.

„Szerintem a legjobb dolog az, ha az ember a rulettasztal mellett nem görcsösen, hanem kellemesen érzi magát, mert ilyen állapotban lehet igazán ráérezni a szerencsére. Attiláéknak biztos, hogy az én vicceim is segítettek, amikor éppen nem jött be az a szám, amire tettek” – viccelődött Beleznay Endre. És hogy miben segített a tánc Attilának, és hogyan motiválta a szerencsében? „Miller Zoli énekelt a színpadon, és olyan jó dalok hangzottak el, hogy szinte már azt éreztem: táncra kell perdülnöm. Talán azért jöhettek be sokszor a szerencsés számaim, mert a dalokat magam is halkan énekeltem, sőt táncolni akartam, és az asztal alatt ide-oda járt a lábam, így a tánc is inspirációt adott.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top