
Az a kérdés is felmerült, hogy a 33 éves színésznő fél-e attól, hogy később már túl idős lesz a százszázalékos visszatéréshez, és nem kap elég szerepet. „Ezen a kérdésen nem sokat gondolkozom – mondta Angie –, mert nem tervezem, hogy színészkedni fogok, ehelyett inkább majd a nagymamaságra készülök.”
A hatgyermekes anyuka elárulta, hogy jövő év elején még néhány hónapot intenzív munkával tölt, aztán ritkábban játszik majd. „Ezután már csak évente egyszer szeretnék a kamera elé állni, aztán majd csak háromévenként. Sok gyermekünk van, akiknek a felnevelése nagy felelősség. Szeretnék mindig ott lenni mellettük, amikor szükségük van rám.”