Sztárok

Exkluzív: Palotás Petra már felkészült az anyaságra

Várandóssága utolsó szakaszához érkezett Palotás Petra. Kislánya hamarosan világra jön, és a csodaszép műsorvezető már szinte mindenre felkészült. Férjével Németországban várják a kis jövevényt.

Exkluzív: Palotás Petra már felkészült az anyaságra– Mennyi idő van még a szülésig?

– Megérzéseim szerint még egy bő négy-öt hét, és világra jön a kislányom.

– Hogy érzed magad, könnyű volt a várandósság időszaka?

– Biztos, hogy nehezebb volt, mint másnak, de a kezdeti aggodalmat a megnyugtató vizsgálatok után idővel felváltotta a boldog várakozás. Pici lányom annyira aktív odabent, hogy minden egyes mozdulatával megnyugtat: nagyon jól érzi magát.

– Miért döntöttél úgy, hogy kint hozod világra a gyermeked?

– Nehéz döntés volt, hiszen édesapám súlyos betegsége miatt sokáig úgy terveztük, hogy itthon hozom világra a kisbabámat. Apum külön kérése volt, hogy a férjemmel együtt legyünk az első hetekben. Bízom benne, hogy a szüleim nagyon hamar meglátogatnak majd. Anyu biztosan velünk lesz az első időszakban, ha pedig másképp nem megy, édesapámhoz és a feleségéhez pár napra mindenképp hazahozom az unokáját.

– Vásároltál már babaholmit?

– Szerencsés helyzetben vagyok, mert egy reklámszerződés miatt babaholmikban nincs – és egy darabig nem is lesz – hiány.

– Kint is lesz babaszoba, és itthon is? Vagy most hosszan kint maradtok?

– Csak kint lesz babaszoba, itthon csak egy kis rácsos ágy. Egy jó ideig most kint lesz a bázisunk, persze igyekszem sokszor hazalátogatni.

Exkluzív: Palotás Petra már felkészült az anyaságra– A világ számtalan táján jártál már. Mennyiben más Németország, mi a legészrevehetőbb különbség „ott” és „itt” között?

– Úgy érzem, hogy nincsenek óriási kulturális különbségek a két ország között. Talán nagyobb a nyugalom, a kiegyensúlyozottság, ami egy kisbaba gondozásánál csak előnyt jelenthet.

– Hiányzik már a munka?

– Nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy most már csak a lábamat lógatom. Az Ötletház még mindig elcsábít egy-egy forgatásra. Sok fotózásom van, az előbb említett felkérések miatt. Az is nagy örömmel töltött el, hogy nemrég szervezhettem kismamáknak egy átváltoztatós hétvégét. Bájos, aranyos kismamikból gyönyörű várandós hölgyeket varázsoltunk egy profi csapat segítségével. Csuda élmény volt, meseszép fotók készültek. Persze abban a pillanatban, amikor a szervezetem jelez, azonnal pihenek. Ez most mindennél fontosabb.

– Volt valaki a környezetedben, aki ellátott hasznos tanácsokkal a kismamasággal kapcsolatban?

– Ó igen, a kisgyermekes barátnőim és az anyukám is.


– Van-e benned félelem a szüléstől?

– Leírhatatlanul várom. Az első szülésem eddigi életem legszomorúbb emléke, a mostani remélhetőleg a legszebb lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top