A zeneszerző a tiszteletére adott gálán vett részt Budapesten, ahol a Madách Színház művészei és néhány könnyűzenei előadó is fellépett. Sasvári Sándor, Gallusz Nikolett, Rúzsa Magdi, Zséda és az Adagio is énekelt Webber születésnapján, ám a legnagyobb sikert Gáspár Laci aratta.
– Andrew Lloyd Webber nagyjából öt percet töltött a tiszteletére rendezett gála utáni fogadáson – árulta el Laci. – Ezen a két és fél órás előadáson én egy dalt adtam elő, a Fáraó dalát a József és a színes szélesvásznú álomkabátból. Mégis, mint utólag Szirtes Tamás elárulta, már akkor élénken érdeklődött rólam. Amikor pedig a terembe lépett, hihetetlenül zavarba jöttem, hogy éppen hozzám lépett oda! Elmondta, hogy őstehetségnek tart, és mindenképpen folytassam a színpadi pályafutásomat! Hatalmas lökést adott nekem ez a gratuláció!