Sztárok

Veszélyben Dorottya tánca

A Szombat esti láz próbáján komolyan megsérült az egyik nagy esélyesnek tartott versenyző, Udvaros Dorottya. A színésznő bokája kifordult, és csak nehezen tud lábra állni.

– Két orvos is megnézte a bokáját, és azt mondták, kímélnie kell, ezért különböző kezelésekkel, krémekkel és masszázzsal próbálják gyorsítani a gyógyulást – mondta Angyal András, Udvaros Dorottya partnere. – Mindig nagy kedvvel látunk neki a felkészülésnek, de a szombati eredmény annyira feldobott mindkettőnket, hogy most még több odaadással kezdtük a próbákat. Egyáltalán nem számítottunk rá, hogy elsők leszünk, így még nagyobb volt a meglepetés.

Dorottya és partnere napi négy-öt órát próbál, és a gyakorlást a sérülés mellett is folytatja. Angyal András azt is elárulta, hogy nagyon kellemes meglepetés volt számára a színésznő, hiszen rendkívül fogékony a táncművészet iránt, pedig a tanulást nulláról kellett kezdeni. Bár bizonyos lépésekkel még akadnak nehézségei, például a fordulásokkal és a testsúly áthelyezésével, az élő adások alatt ezekből semmi nem érzékelhető. Még nem tudni, hogyan sikerül Dorottyának sérült bokával a következő fellépés a Szombat esti lázban, de ő és partnere is arra törekszik, hogy elkápráztassák a nézőket szombat este.

 

Fotó: RTL Klub

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top