Sztárok

Mónika felfedi titkait

Az RTL Klub műsorvezetője gondolt egy merészet, és míg otthon volt újszülött kislányával, klaviatúrát ragadott, hogy könyvet írjon.

„B terv” címmel jelentette meg Mónika az első könyvét, amely más közszereplők írásaival ellentétben nem botrányokkal és szaftos sztorikkal íródott tele. Van ebben a kötetben minden, mint egy jó vasárnapi ebédben. Kicsi életrajz, kulisszatitkok a műsorról, és végre kiderül, hogy mi is az a „B terv”!

Mónika a válásakor ébredt rá arra, hogy az általa ideálisnak vélt családmodell nem fog működni, ezért új tervet kellett kitalálnia. Hasznos lehet minden gyermekét egyedül nevelő nő számára, aki nem szeretné elveszíteni a talajt a lába alól, inkább – okulva a csalódásból – új életet kezdene. Mónika egy csapásra lett ismert, és a könyvéből az is kiderül, hogyan tudta a késő estig tartó forgatások mellett nevelni a lányát, hogyan ismerkedett meg jelenlegi párjával, és természetesen a kis Johannáról is szó esik az oldalakon.

– Bemutatom a független, modern nőt, aki férfival vagy anélkül, gyerekekkel az oldalán is képes kézbe venni a sorsát, és az önállóságot nemcsak átmeneti állapottá, hanem életmóddá emelni – mondta Mónika.

 

 

Fotó: Bársony Bence

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése