Sztárok

Csúnyán megalázták Győzikét és Beát

Azt tudjuk, hogy a házaspár nagyon megosztja a közvéleményt, de nemrég olyan eset történt velük, amire azt mondhatjuk: nem kellett volna.

Győzike és Bea asszony egy wellness-szállodában szerették volna kipihenni a mögöttük lévő munka fáradalmait, és eltölteni egy kellemes hétvégét kettesben. Győzike le is foglalta a szobát, ahonnan másnap visszahívták, hogy nincs rá mód, hogy náluk pihenjenek, ugyanis nemkívánatos vendégek a hotelben. Azzal indokolták a visszautasítást, hogy nem férnek bele a szálloda arculatába, ezért keressenek másik helyet.

Az eset nagyon megdöbbentette a párt, akiknek az évek során egyre többször kellett tudomásul venniük, hogy vannak olyan helyek, ahol nem látják őket szívesen, és megkapják a „kívül tágasabb!” felszólítást. A showman többször is elmondta, hogy ez a történet volt az egyik legnagyobb csalódás számára az évben. Akármilyen ember Győzike, és akárhogyan is tud vagy nem tud viselkedni, az biztos, hogy hasonló dolgoknak nem szabadna megtörténniük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top