Sztárok

Leo végre megnősül?

Úgy tűnik, a sármos színész feladja agglegényéletét, és még idén megnősül. Leonardo DiCaprio eddig határozottan házasságellenes volt, vagyis mindig talált valami kifogást, ha éppen arról faggatták, mikor szánja el magát a komolyabb lépésre aktuális barátnőjével kapcsolatban.

Leo két éve jár Bar Refaeli modellel, akivel meglehetősen kiegyensúlyozott a kapcsolatuk, nem úgy, mint korábban a szintén modell Gisele Bündchennel volt. A színész maga is úgy látja, hogy most ellentmond saját magának és eddigi kijelentéseinek, de úgy érzi, megváltozott a hozzáállása. „Meg akarok nősülni, és gyerekeket szeretnék” – nyilatkozta Leo.

Emellett azt is megemlítette, hogy a karrierjén kívül további célokat is szeretne elérni. Mi más lehetne ez, mint a boldog házasság és a családalapítás? Az biztos, hogy a család nagyon fontos Leo számára, hiszen imád a gyerekkori élményeiről és a rokonairól mesélni. Azt is közölte hosszú távú tervei motivációjaként, hogy nagyon fontos számára a szerelem, hiszen a színészet is az egyik fajtája ennek az érzelemnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top