– Pedig minden okod megvan a félelemre. Az új szerepek mellé új főnököt is kapsz.
– Meg egy új társulatot is. Még Jordán Tamás idejében jöttem el a színháztól, és azóta alaposan megváltoztak a viszonyok. De ez várható is volt, Alföldi Róbert senkinek nem ígérte, hogy könnyű lesz a váltás.
– Míg az igazgató szelektált, te éppen…
– …a két hónapos Boldizsárral voltam otthon, és vártam, hogy milyen döntés születik. Hogy maradok vagy megyek. Kegyetlen időszak volt, és bár gondoltuk, hogy erős „vágások” lesznek a társulaton, azt azért egyikünk sem feltételezte, hogy Róbert ilyen mélyre harap.
– Hozzád csak nem jutott el a foga.
– A mindent eldöntő tárgyalásra én is elmentem. Vittem magammal a pár hónapos Boldizsárt is, no nem azért, hogy ezzel bárkit is meghassak, hanem mert még szoptattam. Akkor tudtam meg, hogy az új társulatban is számítanak rám.
– Meglepődtél?
– Nem mondanám. Nyugodt szívvel készültem a nagy beszélgetésre.
– Pedig nálad még nagyobb a tét: ott a két fiad.
– Azért szó sincs arról, hogy egyedül kellene őket eltartanom. A család ott áll mögöttem, és ez nemcsak anyagi biztonságot ad, hanem érzelmit is. Voltak már nehéz időszakok az életemben, és túljutottam mindegyiken.
– Egyébként jól ismered Alföldi Róbertet?
– Apró kapcsolódási pontjaink voltak eddig: együtt olvastunk fel egy esten, egy kéz alatt formálódtunk a Színművészetin, hiszen mindkettőnknek Horvai István és Kapás Dezső volt az osztályfőnöke. Felmerült a lehetősége egy közös munkának is, de ez nem jött létre, mert nem tudtam elszakadni a radnótis kötelezettségeimtől. De most lesz mód mindent bepótolni.
– Mik a legközelebbi tervek?
– Azon a bizonyos tárgyaláson azt kértem, hogy várjuk meg, míg a kicsi egyéves lesz, és utána kezdődjenek az első feladatok. Róbert korrekten betartotta az ígéretét, január közepén indulnak az új darabnak a próbái, amiben már én is szerepet kaptam.
– Hogyan fogod összeegyeztetni a játszóteret a színházzal, a délutáni vonatozást a szereptanulással? És még az iskolástól is ki kell kérdezni a leckét…
– Mindent össze lehet egyeztetni. Azért, mert gyerekek vannak körülöttem, még folytatni kell az életet, és ez így is van rendjén. A kicsi beilleszkedik a hétköznapokba, megszokja, hogy néha elmegyek, aztán visszajövök, és ez legalább arra is jó, hogy addig másokkal is találkozhat, másokkal is játszhat. Ez persze csak úgy működhet, ha megadom a kicsinek is azt, ami jár. Amíg szoptattam, ő határozta meg az én időmet, ő adta a napi ritmust. Mára viszont elég nagy már, hogy egy kicsit ő is alkalmazkodjon.
– Honnan ez a nyugodtság, ez a magabiztosság? A kisgyerekes anyák általában tele vannak kétellyel, kérdéssel: hogyan lavírozzak a család és a munkahely között, kire bízzam a gyerekem, hogyan éljem túl a napokat?
– Ne felejtsük el: már van egy nagy gyerekem. És ha más is most a helyzetem, az anyasággal kapcsolatos érzéseim ugyanazok. Nem izgultam, hogy milyen lesz az újszülöttel, hogyan fogok vele bánni, és azt is tudom, hogy a szüléssel nem kell pontot tennem a karrierem végére. Össze lehet egyeztetni a dolgokat, és lehetek egyszerre anya, feleség, színésznő és háziasszony.
Az egyedüli gondom az állandó időhiány, de hát ezzel nem vagyok egyedül. Többet kellene aludni, többet játszani a gyerekkel, többet elmenni kettesben a párommal, többet olvasni… és sorolhatnám. Ráadásul Boldizsár még mindig felkel éjszaka, ami rettenetesen kimerít. Ezt az egyet nem vettem számításba, a nagyobbik fiam ugyanis szinte az első napoktól kezdve átaludta az éjszakákat. De lassan már kezdem megszokni, hogy alvásból mindig van néhány óra mínuszom.
– Van, aki hat hetet alig mer kihagyni, mert fél, hogy lemarad, kimarad valamiből. Nem gondoltál arra, hogy egy év alatt hány premierbulit, castingot, színházi bemutatót mulasztottál el?
– Ha ezen járna az agyam, biztosan nem vállaltam volna még egy gyereket. Őszintén mondhatom, semmi félelem nincs bennem a jövőt illetően. Nem hiszem, hogy a színjátszásból ki lehet esni. Ha ez mégis megtörténne, az már önmagában is elég nagy baj. Más kérdés, hogy a szerepet elfelejtem, hogy kijövök a napi rutinból, de tegyük hozzá, hogy ehhez elég egy nyári szabadság is. Szeptemberben általában újra bele kell rázódni a darabokba. Maga a színházi légkör pedig… jó lesz visszamenni, de szó nincs arról, hogy már ezzel álmodnék éjszakánként. Hogy hívogatnám naponta a kollégáimat, mi, hogy, kivel és mikor, hogy a kritikákat böngészném, és új pletykákra vadásznék a neten. Olyan jó itthon. Olyan jó volt kicsit megpihenni, és nem tagadom: nagyon vártam már ezt az időszakot.
– Hány évig is vártad?
– Talán tizenöt? Kell is ennyi év munka után egy kis megállás, szusszanás, feltöltődés. Annak is örülök, hogy otthon lehettem a nagyfiammal, még mielőtt a kicsi megszületett. Most már persze jó lesz visszamenni, és újra kipróbálni magam.
– Azt gondolnám, filmfőszerepre csak azok pályázhatnak, akik mindig mindenhol ott vannak. Hallják, hogy éppen casting van, szólnak egy-két ismerősnek, és kijárják maguknak a szerepet.
– Én soha nem jártam ki magamnak egy szerepet sem. Játszottam, dolgoztam, közben barátságokat kötöttem, új embereket ismertem meg. A filmszerepekre is inkább kigondoltak, mint hogy magam harcoltam volna értük. Például egyik nap csörgött a telefonom, Koltai Lajos keresett. Szólt, hogy lenne egy szerep a Sorstalanságban. Goda Krisztina is sokat gondolkodott, míg úgy döntött: legyen az enyém a Csak szex… főszerepe.
– Semmi hollywoodi castingolás?
– Igazán kényelmes válogatás volt a részemről, hiszen már tudtam, hogy enyém a főszerep, és csak azt nézegették, hogy melyik fiú illik hozzám.
 |
| A Konyec című film szereplőjeként |
– Csányi Sándor a szívdöglesztő mosolyával vagy a formás fenekével fűzött meg?
– A fenekét én is csak a filmkockán láttam… Amúgy több jelenetben próbáltunk, és az jött ki a próbákból, hogy mi ketten illünk össze leginkább. Úgy is mondhatnánk, hogy működött a kémia. Ha kicsiben is, de ez olyan, mint az életben. Kell egy kis vibrálás, hogy hitelesebb legyen a jelenet.
– Való igaz, remekül mutattatok. Apropó, külső. Két gyerek után is nádszálvékony vagy. Kemény munka van mögötte?
– Kopogjam le gyorsan, szerencsés alkat vagyok. Minimális erőfeszítést igényelt, hogy leadjam a terhesség miatt felszedett kilókat. Például kevesebb kenyérfélét ettem, és a nagy kedvencemet, a kalácsot száműztem egy időre az étrendemből. No meg az azonnal oldódó kakaóba nem tettem pluszcukrot. Ennyi.
– Már maga ez a tény is puszta irigységet válthat ki a többi nőből. Irigykednek rád a szakmából?
– Mióta a celebek lettek a mindennapok sztárjai, azt hiszem, leszálltak a színésznőkről. Már nem mi vagyunk az örökös címlaptémák, nem rólunk pletykálnak folyton. Egymás között is kevesebb a rivalizálás, ismerjük, elismerjük egymás értékeit. Azt gondolom, inkább azok versengenek, akiknek kevesebb a munkájuk, és az a meggyőződésük, hogy kikönyököljük magunknak a szerepeket. Kicsi ez a piac, kár volna még egymást is fúrni. Jómagam örömmel nézek másokat, nagy kedvencem Ónodi Eszter, Kovács Patrícia. A közös munkáinkból csak pozitív energiák születnek. És manapság erre van a legnagyobb szükség.
