Sztárok

Malackodtak a stúdióban

Szakál Miki és Peller Mariann a disznóvágás egyik leglátványosabb feladatát hajtotta végre a Cool TV stúdiójában: Kövér Gáborral, Zimány Lindával és Müller Attilával karöltve elkészítették a csatorna első kolbászát.

Bevallásuk szerint mindketten több ízben vettek már részt disznótoron, hol aktívan, hol pedig nézőként. Az RTL Klub telefonos játékának műsorvezetője, Szakál Miklós például óriási tapasztalatról tett tanúbizonyságot:
– Vidéki lévén rengeteg toron voltam eddig.

Mariann ezen a téren kisebb lemaradással indult, ő csak fiatalon találkozott a vidéki szokással, azonban annál nagyobb örömmel vetette bele magát munkába. Hamarosan el is készült a közel egyméteres monstrum, a Cool TV első házikolbásza. Vendégeink ezután elmondták, nemsokára egy böllérversenyen is versenybe szállnak tudásukkal, ahol remélhetőleg nem ütköznek semmilyen problémába:

– Engem a korán kelés biztosan nem rémiszt el – fűzte hozzá Peller Mariann, aki amúgy is kénytelen hozzászokni a korai ébredéshez, hiszen nemsokára a Reggeli című műsor egyik háziasszonyaként láthatjuk viszont a képernyőn.

(Cool TV)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top