Sztárok

Fenekestül felfordult Czippán Anett élete

Szinte abban a pillanatban, ahogy Czippán Anett az Aktív műsorvezetője lett, véget ért életében egy nagy szerelem, és a műsor kapcsán sok kritika érte. A műsorvezető azonban megtanulta ezeket a helyükön kezelni, és időközben a boldogság is rátalált.

Bár Czippán Anett számára nem volt idegen a televíziózás, hiszen 12 évesen tűnt fel a Kölyökidőben, az Aktív kapcsán mégis váratlan rosszindulattal és kemény kritikákkal kellett szembesülnie. Ráadásul szinte ugyanabban a pillanatban, ahogy megtalálta a várva várt képernyős munka, véget ért öt éves, nagy szerelme. Anett azonban nem sokáig volt egyedül, hiszen a szilvesztert már új párjával, Rendes Zoltánnal, a TV2 kreatív vezetőjével töltötte, és időközben megtanulta azt is, hogy mely kritikákkal nem érdemes foglalkoznia.

Idő előtt kitudódott a szerelmük

–    Amikor valakiből közszereplő válik, az addigitól eltérő életet kezd. Ilyenkor gyakran megesik, hogy a partnere nem tud vele lépést tartani, más irányba kezd el haladni az életük, és ezért ér véget a kapcsolat. Nálatok is ez történt?

–    Nem. Amikor a volt párommal szétmentünk, szinte még el sem kezdtem az Aktívos munkámat. A kapcsolatunk a főiskola alatt kezdődött, öt évig tartó nagy és boldog szerelem volt. Ő mindenben támogatott, mellettem állt, ezzel nem volt gond. Egyszerűen elmúlt az érzés.

–    Te hiszel abban, hogy ha valakinek a karrierje beindul, akkor a magánélete látványosan darabokra hullik, vagy fordítva?

–    Nem feltétlenül. Én igyekszem tudatosan egyensúlyt tartani, és mindig figyelni arra, hogy elég időm és energiám jusson a magánéletemre. Hiszen ebből táplálkozom. Az Aktív indulása óta minden hétköznap déltől estig dolgozom, így a délelőttökbe préselek bele mindent- az ügyek intézésétől a barátokig. Minden hétvégén elutazom a Budapesttől 30 kilométerre élő szüleimhez, és figyelek arra is, hogy a páromra is jusson idő.

–    Nem titok, hogy a kedvesed néhány hónapja Rendes Zoltán, a TV2 kreatív vezetője. Eredetileg is ilyen hamar vállalni akartátok a kapcsolatotokat a nyilvánosság előtt, vagy „lebuktatok”?

–    Ilyen hamar talán nem akartuk volna elárulni az érzéseinket. Annak ellenére, hogy viszonylag régóta képernyőzöm, és felkészültem rá, hogy a közszereplői léttel ez a fajta fokozott figyelem is együtt jár, mégis váratlanul ért, ahogy kiderült a kapcsolatunk. A szilvesztert egy zalakarosi szállodában töltöttük, ahol az egyik vendég felfigyelt ránk, és „feljelentett” minket egy napilapnál. Miután ott lejött a hír, már nem titkoltuk a viszonyunkat, nem bujkálunk, de nem is szeretnénk mindenhol erről beszélni. A privát életünket megőriznénk magunknak.

–    Milyen férfi az, aki mellett el tudod képzelni az életedet?

–    Társ, akire felnézhetek, és olyan férfi, aki minden helyzetben mellettem áll.

„Ha nem tévézhetek, tanítani fogok”

–    A képernyős munka, és az egész média nem életbiztosítás, hiszen napról napra szűnnek meg munkahelyek, műsorok, lecserélhetnek embereket. Van „B” terved arra az esetre, ha valamiért egyszer nem képernyőzhetnél?

–    Nagyon régóta a médiában dolgozom. A Kölyökidő után a Duna Tévén vezettem műsorokat, majd Egerbe kerültem a főiskolára, ahol kommunikáció- magyar szakon tanultam, és mellette a főiskola tévéjében műsorokat szerkesztettem és vezettem. Úgyhogy nagyon beleszoktam és megszerettem ezt a világot. De van elképzelésem arra az esetre is, ha egyszer nem dolgozhatnék a médiában. Hamarosan államvizsgázni fogok magyar tanár szakon. Azelőtt sosem gondoltam volna, hogy akár ez is lehet a hivatásom, de a tanítási gyakorlatomon mégis megfordult a fejemben.

 KRESZ vizsgára készül

Annak ellenére, hogy Anett 25 éves, még nincs jogosítványa. Felgyorsult élete, számtalan teendője miatt azonban most már szüksége lenne egy autóra. „Úgy alakult, hogy eddig nem volt szükségem jogsira. Mivel a főiskolai éveim színhelye, Eger kicsi város, ahol gyalog is könnyű közlekedni, ott nem is akartam vezetni. Mostanában azonban este, fáradtan az adás után néha nagyon terhes buszra szállni, mert olyankor csak arra vágyom, hogy végre nyugalomban lehessek. Arról nem is beszélve, hogy sok interjú és fotózás miatt is rohangálnom kell Budapesten. Így az államvizsgám mellett most a KRESZ vizsgámra is készülnöm kell.”

–    Mi vonz benne?

–    Nagyon tetszik annak a lehetősége, hogy a magam látásmódja szerint adhatom át a tudnivalót a diákoknak, és ott megtapasztaltam, milyen nagyszerű érzés, amikor elfogadnak, és csak azért, hogy imponáljanak neked, felkészülnek az órádra. 

–    Önmagad elfogadtatása képernyősként is fontos neked?

–    Azt hiszem, alapvetően nyitott ember vagyok, aki mindenkivel megtalálja a közös hangot, de amikor megkaptam az Aktívot, előre felkészültem rá, hogy lesznek, akik majd nem szeretnek, akik nem fogadnak el. Eleinte nagyon bántott, hogy akadnak, akik a fogaim állása, vagy a szám vastagsága alapján ítélnek meg. De aztán megtanultam, hogy melyek azok a fórumok, amiket nem érdemes olvasgatni, és – bármilyen nehéz-, nem szabad mindenki kritikájára adni. Az viszont nagyon fontos számomra, hogy használható szakmai kritikákat kapjak. Most már azonban tudom, hogy kinek a véleménye igazán fontos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top