nlc.hu
Sztárok
Megírja életrajzát a haldokló Swayze

Megírja életrajzát a haldokló Swayze

Az utóbbi időben sok hír szól Patrick Swayzeről és a betegségével folytatott harcáról, változó állapotáról. A színész elhatározta, hogy megírja önéletrajzi könyvét, visszaemlékezik mindenre, ami eddigi életében sokat jelentett számára.

Az írásban felesége, Lisa is a segítségére lesz, együtt gyűjtik össze az emlékeket. Az 56 éves Swayze hasnyálmirigyrákban szenved, és betegségéről tavaly szerzett tudomást a nyilvánosság. A színész sosem játszotta meg, hogy jobban lenne, mint a valós állapota, mindig őszintén viselkedik. Ezért is szeretné most egy könyvben összefoglalni gondolatait, amely nem valami fennkölt iromány lesz, hanem az életútja megörökítése.

 

Azt nem lehet tudni, hogy mikor jelenik meg az önéletrajz, de a rajongók már előre lelkesednek, és nagyon várják. Swayze a kezeléseknek köszönhetően nyáron sokkal jobban érezte magát, forgatni is tudott, aztán idén év elején tüdőgyulladás miatt néhány napot kórházban kellett töltenie. Most megint jobban van, és lelkesen veti bele magát a munkába.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top