Sztárok

Fekete Pákót kitiltották Amerikából

Mielőtt Fekete Pákó itthon híres lett, az Egyesült Államokban is szerencsét próbált. A kezdetek sok nehézséget tartogattak, mert Pákó nem tudott egyedül egy albérletet fenntartani.

Ezért kénytelen volt összeköltözni egy lánnyal. A szóban forgó személy Pákó szerint nagyon kövér volt, de ő már annyira ki volt éhezve, hogy ez sem zavarta, sőt később a leányzó barátnőjének is bebizonyította a férfiasságát. A  kapcsolatnak aztán hamar vége szakadt, Pákónak távoznia kellett a lakásból.

A híresség közben alkalmi munkákból tartotta el magát, ami azért nem tarthatott sokáig, mert kiderült, hogy illegálisan vállalt munkát. Ennek pedig az lett a következménye, hogy Pákót kitiltották az országból, méghozzá nem is rövid időre, öt évre. Ennek már több mint a fele letelt, de az énekest nagyon bántja, hogy nem utazhat kedvére, hiszen a nővére Chicagóban él, és szeretné minél gyakrabban látni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top