nlc.hu
Sztárok
Britney Spears szexre csábítja rajongóit

Britney Spears szexre csábítja rajongóit

Britney Spears tudja, hogyan hívja fel magára a figyelmet, főleg, mióta kiadta új lemezét. Az új album egyik száma botrányt is kavart, mert állítólag az énekesnő felkínálja magát benne.

Persze egy az egyben nincs kimondva a lényeg, csak a sorok között lehet olvasni. Véletlenről sem lehet szó, mert akkor nem lenne értelme az egész számnak. A hírverés azonban nem sokat segített a dalnak, amely igen rosszul indított a slágerlistákon. A lelkiismeretes amerikai szülőknek azonban sok, hogy Britney csúnyán beszél, és ezáltal erkölcstelenségre buzdítja a gyerekeket.

Ezért a szám betiltását követelik, illetve azt, hogy csak korán reggel és késő este játsszák a rádiók. Ezzel egyelőre nem értek el semmit, mert volt olyan rádió, amely egy nap majdnem hússzor adta le a dalt. Britney dalát egyébként öniróniaként is lehet értelmezni, illetve a közönség finom kigúnyolásaként. Mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top