Sztárok

A Nők Lapja kismamái

Akinek a környezetében született kisbaba, az tudja, kevés nagyobb öröm érheti a családot, mint amikor a kórházból édesanyjával hazatér az egészségesen fölsíró csecsemő. Nem is olyan régen, a Nők Lapja stábja is átélte a várakozás és a megérkezés semmivel össze nem hasonlítható boldogságát, ugyanis a mi "nagy családunkból" röpke kilenc hónap leforgása alatt, három fiatal kolléganő – Szigeti Hajnalka, Szekeres P. Mónika, Dobray Sarolta –, három kis jövevénynek köszönhetően Édesanya lett.
A babavárás minden közösséget fölkavar, különösen egy anya- és nőcentrikus társaságot, amilyen a mi szerkesztőségünk. Valljuk be, jó érzés látni, ahogy a lányok anyává érnek, megnyugtató a tudat, hogy fiataljaink – akik zseniális újságírók – hivatásszeretetüket félretéve vállalják az anyaságot. Látogassák meg velem a babákat, és az olvasóink nagy örömére hamarosan újra publikáló anyukákat!

Hajni és Barni avagy a megtestesült nyugalom

Szigeti Hajnalka, újságíró (30)

Dr. Komáromi Balázs, jogász (30)

Komáromi Barnabás, 2007. július 28.

Születésekor: 2500 gramm, 50 cm. 

Barni igazi nagyfiú. Tizenkilenc hónapos, komoly legény, aki szemügyre veszi az érkezőt, de az uzsonnáját nem hagyja félbe, a banán – amelyet harap és rág, mind a tizenkét fogával – fontosabb a játéktigrisnél. Igaza van. Édesanyja, Szigeti Hajni mégis örökmozgónak mondja a fiát, aki elég gyakran menet közben eszik. És a kis huncut, mintha értené, az utolsó falattal már indul is, a nagyinak épp annyi ideje van, hogy megtörölje a száját, én pedig megcsodálhatom a bukósisakot, a legújabb kellékek egyikét, amely biciklizéshez fontos a nagyfiúnak.

A tágas tér, az amerikai konyhás nappali kiváló terep egy mozgékony apróságnak, különösen úgy, hogy sem színekben, sem kreatív játékokban nincs hiány. Ha létezik ingergazdag környezet, a Komáromi családnál ez megvan. A lakásban pogácsa illata terjeng, mondom is Hajninak, könnyű a babázás, ha van segítség.

– Szerencsések vagyunk, nagyik és dédi lesi a gondolatainkat, segítenek, amikor csak szükségét érezzük. Barni nyolc hónapra született, kis súllyal, de viszonylag könnyű szüléssel. A vajúdás, a hajnali jelzés: érkezem!, inkább az apukáját borították ki. Balázs „átélte” a vajúdási fájdalmaimat, rosszabbul volt, mint én, ráadásul a korai kelés sem az ő műfaja – nevet, miközben kezét ismét gömbölyödő pocakján pihenteti. – A kórház után két hétig édesanyám, anyósom és a párom is mellettem voltak, egymást váltva, így minden idegszálammal a babára tudtam koncentrálni. Nem ment neki a szopás, az igazi első élményem az volt, hogy erre képes voltam megtanítani. Azóta persze sok idő eltelt, bár egy gyerek mellett a tizenkilenc hónap elröpül – mondja, és valóban, mi odabent is ezt érezzük: Barni most született, és már szalad.

Hajni maga a megtestesült nyugalom. Fiatalsága ellenére, nem egy faksznizós, aggódós anyuka. Hagyja, hogy Barni azt tegyen, amit akar, nem szeretné korlátozni, azt tartja: a gyerek tudja, mire van szüksége. A napjaiknak azért vannak fix elfoglaltságai, a napi kétszeri levegőzés esőben, hóban, mínuszokban is kötelező, és az esti lefekvésnek is szertartása van. Apa énekel, anya fölsorolja a rokonokat, ki, hol alszik, és ezzel álomba ringatja kisfiát.

– Nem érzem, hogy a kismamaság bezártsággal járna. Ennek oka nyilván az, hogy a nagyszülőkre bármikor számíthatunk, besegítenek a háztartásba is. Módunk nyílik hétvégeken elmenni a barátainkkal, lehet különprogramunk, Barni elvan minkét nagyinál, már többször aludt ott nélkülünk. És sokat számít az is, hogy barátnőimmel nagyjából egy időben szültem, így a babákkal sokat járunk közösségbe, Tücsökzene-foglakozásra, játszóházba. Jó itthon, szeretem, nem érzem monotonnak a napjaimat, hiszen a fiam tőlem tanul meg számtalan dolgot, velem fedezi föl a világot.

Barni Hajni anyukájával játszik, de fél füllel figyel, okos, mindent ért. Bilizésről, biciklizésről beszélünk, keresi a kellékeket, jön, fején a bukósisakkal, mutatja, mihez, mire van szüksége. Az, hogy elkerülték a betegségek, egy kis náthán kívül semmi baja nem volt, hogy már mindenevő, és imádja a dédi magyaros ízeit, nem izgatja. A fejét egy pillanatra akkor kapja föl, amikor édesanyja húsimádatáról beszél, és kolbászt emleget, amit, ha nem figyelnek, Barni elemel, és önfeledten elrágcsál.

– Érdekes látni a kötődéseit. Mindig máshoz ragaszkodik – mondja még Hajnalka. – Most apás korszaka van. Egyszer egy tapasztalt nagymamától azt hallottam: „Egy apás gyereknél, csak két apás gyerek a jobb!” És valóban, nagy öröm hogy imád az apjával lenni, akire mindent rá lehet bízni vele kapcsolatban, ez különösen most lesz praktikus, hiszen nyárra várjuk a kistestvért. És indul a sorozatunk az anyaságról a Nők Lapjában, szóval lesz dolgom! Mónikával és Sacival nem szeretnénk „osztani az észt”, egyszerűen elmeséljük a tapasztalatainkat, örömeinket. Kicsit szenvedünk, meghatódunk, értetlenkedünk, és talán felvidítunk pár anyukát két pelenkázás között.

Mónika és Letícia, avagy a megfontoltság, tudatosság

Szekeres P. Mónika, vezető szerkesztő (40)

Dr. Szász Tibor ügyvéd (47)

Szász Letícia, 2008. február 16.

Születésekor: 1980 gramm, 44 cm

Aki nagyon sokat vár egy kisbaba érkezésére, nyilván másként éli meg, amikor az valóban megérkezik. Szekeres P. Mónika és férje, dr. Szász Tibor közös életéből évek teltek el várakozással, a mesés napig, amikor végre megcsörrent a telefon, hogy megszületett a kislányuk.

– Reggel szerkesztőként mentem el otthonról, este édesanyaként tértem nyugovóra – csuklik el Mónika hangja, amikor élete egyik legmeghatározóbb napjáról mesél. – Fél év telt el a döntés meghozatala – örökbe fogadunk egy babát – és Letícia megszületése között. Ez kevesebb, mint a várandósság kilenc hónapja, ennek ellenére, mi lélekben maximálisan készen álltunk a fogadására. Amikor a civil szervezet vezetője dél körül telefonált, kikapcsoltam a gépem a szerkesztőségben, hívtam a páromat, aki lemondta az aznapi tárgyalásait, és indultunk is a kórházba. Az érzés elmondhatatlan. Megpillantottam a parányi babát az inkubátorban, megfoghattam, beszélhettem hozzá. Akkora volt, mint Tibor tenyere, de nézett ránk, az élénk kis szemével, mintha tudta volna, mi vagyunk a szülei. Aznap hazajöttünk, elintéztük a legszükségesebbeket, és másnaptól ott voltam vele, mellette három héten át… – emlékszik vissza.

 

Azóta egy év telt el, és a parányi újszülött takaros kislánnyá erősödött. Itt jár-kel közöttünk, figyel, folyamatosan gügyög, nevet. Nem lesz könnyen feladó típus, háromszor is körbearaszolja a nagy asztalt, hogy egy élénk színű szalvétát megszerezzen, amit apukája mindig áthelyez, „munkára kényszerítve” a csöppséget. Hiszti nincs, Letícia kitartó, aztán nagyon boldog a sikertől.

– Annyira vártuk, hogy meg sem fordult a fejünkben, baja lehet a kis súlya, a koraszülöttsége miatt. Végig tudtuk, egészséges lesz, és erős. A hazatérés maga volt a csoda. Első perctől Tibor fürdette, etette, ha itthon volt, és az esti tornáztatás is apai feladat lett. A kis súlya miatt ugyanis erősítettük az izmait, naponta kétszer megtornáztattuk. Szépen gyarapodott, soha nem volt beteg, és igazi közösségi kislánnyá cseperedett – büszkélkedik az édesanya, akit megfontoltság és tudatosság jellemez.

– Átalakult az életünk, mindennél fontosabb a kislányunk. A háztartás vezetéséhez, a takarításhoz van segítségem, ami marad, azt megosztjuk. Ha választani kell a mosogatás vagy a babázás között, egyértelmű: Letícia az első. Amikor ilyen édesen mászik, föláll, fölkapaszkodik a zenélő kecskéjére, mint most, el tudod képzelni, hogy én nem őt figyelem, hanem főzök, vagy porszívózom? – kérdezi választ sem várva, és becézgeti, babusgatja a kacagó, tündéri lánykát. – Övéi vagyunk, de néha, hogy már nagyobbacska, csinálunk programot kettesben is. Egy velem egykorú tündéri nő vállalja át ilyenkor, akit szeret, akire rá merjük bízni – mondja Mónika, némi szomorúsággal a szemében. Hosszú hallgatás után elmondja, nagy útra készül. Letícia születése előtt egy évvel, virtuálisan örökbe fogadtak egy akkor nyolcéves kislányt, Isata Sombait Libériából, akinek a taníttatását vállalták.

– Két hétre elmegyek, Libériába, de Letícia egyéves születésnapjára megjövök. Egy civil szervezettel meglátogatom a másik örökbe fogadott lányomat, és a szüleit, elvégre érte is felelősséggel tartozom. Nehéz döntés volt, de végül meghoztuk. Mertem így dönteni, mert tudom, Tibor kiváló apa, maximálisan el fogja látni Babukát, itthon marad, addig nem dolgozik.

Tibor órák óta fáradhatatlanul babázik. Játszik, mászik a szőnyegen, zenél, hintáztat, becézget. Jutalma mosoly és gurgulázó nevetés, no meg asszonya hálás, simogató pillantása. Miután megfürdeti, megeteti és elaltatja Letíciát, közénk telepszik. Azt mondja, a kismamának ki kell mozdulnia, ő támogatja felesége utazását, nem izgul. Sőt ígéri, gondoskodni fog arról, hogy Mónika félévente elutazzon, elkerülendő a depressziót. A búcsú előtti percben megosztanak egy titkot, egy álmot:

– Lassan készen vagyunk egy második Baba érkezésére.

 

Saci és Samu, avagy a következetesség és aggódás

Dobray Sarolta, újságíró (32)

Gémesi Zsolt, környezet- és energiaügyi szakértő (40)

Gémesi Sámuel, 2008. április 7.

Születésekor: 3550 gramm, 55 cm

Emlékszem a réten tartott esküvőre, amikor Dobray Sarolta, a mi „száguldó riporterünk”, és Gémesi Zsolt örök hűséget fogadott egymásnak. Arra azonban a mi kis közösségünkben senki nem fogadott volna, hogy az életvidám, karcsú kolléganő esküvője után szinte napra pontosan kilenc hónapra édesanya lesz.

– Hajnal háromkor bementünk a kórházba, és délután ötre megszületett Samu. Küzdött férfiasan, ám mint kiderült, egy jókora „lufitól” nem bírt kibújni. Még jó, hogy valakinek eszébe jutott megkérdezni, mikor pisiltem utoljára… – nevet Saci, amikor az anyává válás pillanatait fölemlegeti, és ami akkor nem volt vicces. A kórház után nehéz időszak következett, csak a párjára támaszkodhatott, nem ugrálták körül családtagok, no de mi ez egy fiatal életerős párnak, amelynek tagjai a baba érkezése előtt is megosztották a feladatokat.

A délutáni alvásból ébredő kiskrapek ránézésre igazi pasi. Haja frissen nyírt, félcentis, sünis, a csíkos pulcsi, a farmer, mind férfias. Otthonosan mozog, játszik, a szavak elejét mondja, néha hümmög. És izgatja minden, ami új, a táskám tartalmával ismerkedik. Saci vékony, törékeny, fél szeme Samun van, azt mondja aggódós kismama.

– Mindent elolvasok. Mit kell ennie, hogyan kell fejlődnie, mi az, amit az ő korában illik tudni. Aztán válogatok, hogy mit higgyek el… Folyamatosan aggódom, nehogy elrontsak valamit. Eleinte – bár nagy súllyal született – attól féltem, keveset szopik, azt hittem, éhezik. Persze ez ostobaság volt, a gyerekorvos megnyugtatott, hogy szépen gyarapszik. Még most, kilenc hónaposan is négyszer kap anyatejet, a magam készítette ételek mellett – mondja, és nevet. Hosszan beszél arról, hogy életében nem főzött, de most, a fiáért ezt is megtanulja, szakácskönyvek, orvosi, védőnői, barátnői és más anyák tanácsai alapján, mert Samu, a kis mindenevő imádja a főztjét. Ott jártamkor az ebéd köles, vöröslencse, cukkini volt összefőzve, só nélkül, hogy érvényesüljenek az ízek, némi szezámpasztával, lenmagliszttel felturbózva.

– Az ilyen korú gyereknek naponta szüksége van a teljes értékű – egyelőre gluténmentes – gabonára. Kölest, barnarizst, árpapelyhet, zabkását rendszeresen kap. És ehhez rakom a zöldségeket, figyelve arra, hogy gyakran legyen benne hüvelyes, mert utóbbi a gabonával együtt teljes értékű fehérjeforrást ad. Mi csínján bánunk a hússal, Samu keveset kap, ha mégis, akkor kizárólag csirkét vagy pulykát. A napi zsírbevitelről hidegen sajtolt olajokkal, összezúzott magvakkal gondoskodom, és minden nap az ételébe teszek egy gerezd párolt, vagy főtt fokhagymát. A végén még remek szakácsnő leszek – viccelődik.

Saci esküszik a biopiacon kapható termékekre, vallja, minden ételt a legtermészetesebb formájában kell etetni a gyerekkel. Kicsit fáradtnak tűnik, de nem panaszkodik, listát vezet a közeljövőben elvégzendőkről. Örül, hogy kialakult egyfajta napirend, amelynek alapján élni lehet annak a fiatal anyának is, akinek nincs állandó segítsége. Ez persze nem igaz! Dobray Saroltának ott a férje, aki mindenben a lehető legmesszebbmenőkig segíti, támogatja.

– Annyira meseszerű látni ennek a kisembernek a fejlődését, értelme nyiladozását, hogy néha el sem hiszem. Rohan az idő, s én félek, elvesztem a pillanatok báját, ezért naplót írok. Majdnem minden, ami fontos benne van. Közben persze ezer intéznivaló akad. Most lakáscsere, megtanulni végre vezetni, és az írás az, ami legelöl szerepel a listámon. És persze kell néha az egyedüllét is. Samu születése előtt naponta jártam tornázni, ez egy időre kimaradt, a babakocsis séták jelentették a sportot. Most viszont már hetente két-három alkalommal el tudok menni, Zsolt Samuval marad.

Erről mesél, amikor rákérdezek: milyen kövek csillognak Samu nyakában.

– Borostyán, ami megkönnyíti a fogzást! Nem hallottál róla? – kérdezi, és mondja, mondja, mi, mire, miként hat. Azt hiszem, lesz közlendője az olvasókkal bőven.

Még több az e heti Nők Lapjából:

Szekeres Nóra: Várandós lettem, és akkor lehúzták a rolót »
D. Tóth Kriszta: Egy rendhagyó történet »
Farsangi fánközön »
Szavakkal ölni és ölelni is lehet »
Kedvenc cserepesem »
Beszélgetés Törőcsik Marival – több felvonásban »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése