A népszerű műsorvezető a Blikknek elárulta, hogy 18 éve, péntek 13-án Fonyódon ismerkedett meg szőke feleségével, Csillával, akivel három hónap után össze is házasodtak. Csilla szerint nem volt mire várni, hiszen mind a ketten egyedülállók voltak és családot akartak. Szerencsére egyikük családja sem állt a boldogságuk útjába, pedig Joshiéknál nagy szerepe van a családi hagyományoknak, és fontos a szülők tisztelete.
Ha annak idején rájuk hallgatott volna, ma egy indiai bankban lenne köztisztviselő. Nagy szerencse, hogy nem tette, hiszen így sohasem találkozott volna Csillával, és nem ismernénk mi sem. A műsorvezető elárulta, hogy testvérei ma is Indiában élnek. Az egyik bátyja pszichológus, egyetemen tanít, a másik a városi adóosztály vezetője volt.