nlc.hu
Sztárok
Megvert egy nőt Rihanna barátja

Megvert egy nőt Rihanna barátja

A tehetséges énekesnő számára az idei Grammy-díjkiosztó vegyes érzelmek között zajlott. Rihanna ugyanis lekéste az ünnepséget.

Az ok azonban nem az, hogy nem tudta időben eldönteni, milyen ruhát is vegyen fel, hanem az, hogy a barátját, Chris Brownt letartóztatták. Az ifjú azért került rács mögé, mert megvert egy nőt. Ismeretlen okok miatt szóváltásba keveredtek, majd a vita hevében Chris Brown megütötte néhányszor a nőt, ezért a rendőrök bevitték.

 
 

 

Rihanna mindezt a Grammy kezdete előtt néhány órával tudta meg, és azonnal a barátjához sietett. Nem érdekelte a ceremónia, így a közönség hiába várta a fellépését. A tettes Brown persze elment a helyszínről, de a rendőrség néhány óra múlva elfogta, és majdnem 15 millió forintnak megfelelő óvadék ellenében engedték ki. Az ügy ezzel azonban nem ért véget, hiszen Rihanna barátját feljelentették, és eljárás indult ellene. Az biztos, hogy a párnak nem ez lesz a legjobb emléke Grammyről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top