Sztárok

Paris Hilton rettenetes színésznő

Az amerikai partilány, Paris Hilton három kategóriában is begyűjtötte a legrosszabb filmes megmozdulásért járó Arany Málna díjat.

Az Arany Málna díjat az Oscar-díj ellenpólusaként tartják számon. 1980-ban azért alapította John Wilson, hogy megszégyenítse a legrosszabb teljesítményt nyújtó „filmes szakembereket”. A díjat hagyományosan az Oscar előtt egy nappal osztják ki.

Paris Hilton nem először részesül ebben a „kitüntetésben”: idén A dögös és a dög című filmben nyújtott alakításával érdemelte ki. A film, amelyben játszott,  a legrosszabb filmnek és a legszörnyűbb forgatókönyvnek járó díjért is versenyre kelt. A 2008-as év leggyengébb filmjének mégsem az övét, hanem a Love Gurut választották, amely öt jelölésből hármat váltott szobrocskára.

A Love Guru mellett a Katasztrófafilm, a Spárta a köbön, Az esemény, A dögös és a dög és A király nevében versengett. A botrányosan rossznak ítélt vígjáték főszerepéért Michael Myers vehette át a legrosszabb színésznek járó „elismerést”, és megosztva övé a legrosszabb forgatókönyvnek járó Arany Málna is.

Paris Hilton filmje végül két díjat kapott: a legrosszabb cím és a legrosszabb színésznő kategóriában. Külön érdekesség, hogy a nálunk is hatalmas kasszasikernek bizonyuló Mamma Mia! egyik mellékszereplője, Pierce Brosnan is megkapta éneklős alakításáért a legrosszabb férfi mellékszereplőnek járó díjat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top