1976- ban csatlakozott a Kócbabák trió a Neotonhoz. Csepregi, Pál, és Fábián Éva azonnal belopta magát a közönség szívébe, és egymást követték a slágerek. Fábián Éva hamar kilépett a zenekarból, és a két másik Éva nevéhez fűződik a banda legsikeresebb időszaka. Komoly szenzációt jelentett akkoriban, hogy Csepregi mellett hirtelen két másik lány jelent meg, s eddig sem derült ki, hogy mi lett Pál Évával. 1981- ben Japán turné előtt állt a zenekar. Akkoriban európai zenészek csak álmodni mertek ilyesmiről. Csepregi Éva Napraforgó című könyvében így emlékszik vissza azokra az időkre:
Új lány utazik Japánba?
„Lehetetlennek látszott a feladat. De nem volt más választásunk. Keresni kellett valakit, aki Pali helyébe lép. Liener Mártára esett a választás. Gyönyörű széplány, fotómodellként is dolgozott, országosan ismert arc volt. Gyorsan megszerveztünk egy közös fotózást, és a képeket kiküldtük Japánba. Márti boldog volt, nagyon készült, még egy olyan csizmát is megrendelt, amilyen az enyém, olyan hosszú, térd fölé érőt, hogy össze tudjunk öltözni. Jól illettünk egymáshoz a fotókon: ő fekete hajú, zöld szemű, én meg a szőke hajammal, barna szememmel épp az ellenkezője. Pali némileg megemberelte magát, megígérte, hogy ott lesz a próbákon, mindent megmutat Mártinak, a koreográfiáktól a vokálokig. Elkészült egy hangfelvétel, elég sok szenvedés árán, a Don Quijote német nyelvű változata. Nehéz dolga volt újoncunknak megtalálni a helyét a sok év alatt, sok tízezer kilométeren összeszokott, különleges összetételű csapatban. Nem voltunk túl boldogok a német felvételtől, de sok időnk nem maradt arra, hogy ezen rágódjunk, lázas tempóban folytak a próbák. 
A féltékenység volt az igazi ok?
“A zenekarban mindenki nagyon jónak, a banda erősségének tartotta, a fiúk még jobban is drukkoltak neki, mióta én Péterhez tartoztam. Szerették volna, ha túljut ezen a lelki válságon, mert akkor az ő „táborukat” erősítette volna. Nehéz ezt megmagyarázni, de Péter és a banda viszonya nem a barátságról, hanem a munkáról szólt. Az, hogy én, aki a zenekar egyik fontos embere vagyok, Péter oldalát erősítem, megosztott helyzetet eredményezett. Ha bármi vita kerekedett a menedzser és a zenekar között, adottnak tekintették, hogy én Péter mellett vagyok, s így már eleve nehezebb lett vele szemben az akaratukat érvényesíteni. Azt mindenki tudta, hogy mennyire fontos vagyok Péternek, de az sohasem merült fel benne, hogy a zenekar nélkül, csak engem menedzseljen. Ő a bandában hitt, azt akarta sikerre segíteni, mégpedig úgy, ahogy volt: Pál Évával együtt. A japán siker volt az, ami végképp kiélezte az Éva és köztem lévő konfliktust. Talán a szőkeségem, talán a dalaim hangulata miatt a promóciók során a japánok egyre inkább engem toltak előtérbe. Péter, érezve a kialakult feszültséget, tompítani igyekezett ezt, inkább kicsit háttérbe akart vonni, de ott a japánok szava döntött. Szerettem Évával együtt lenni a színpadon. Az, hogy a japánok felfigyeltek rám, fokozta önbizalmamat, már nem éreztem magam megtűrtnek, felszabadult lettem, és ettől valószínűleg egyre jobb is. Beérett a Sík Olga nénitől és Dobó Feritől tanult technika, nemcsak a színpadi mozgás, előadás lett jobb, de hangilag is sokat fejlődtem. Kezdtem igazán ráérezni arra, milyen is szeretnék lenni a koncerteken. Nem vettem észre, hogy Éva ettől begörcsöl. Megijedt. Látta, hogy fejlődöm, ő viszont nem akart változni, azt akarta csinálni, amit mindig is. Erősen megmutatkozott ez a változni nem akarása más dolgokban is. Az életformánk, a folytonos mozgás rugalmasságot követelt. Ő mindenben a megszokotthoz ragaszkodott. Képtelen volt például új, ismeretlen ételekkel megbarátkozni. A japán turnéra mérhetetlen mennyiségű, otthon megfőzött étellel utazott, kis befőttesüvegekben lecsót, kelkáposztát, mindenféle hazait cipelt magával. „
Vége lett a barátságnak is
„Sok év telt el azóta, de a mai napig sem tudtam a sajtónak, a rajongóknak elmagyarázni, mi történt közöttünk: hogy nem a banális, sablonos történetről volt szó, mely szerint két nő nem fér meg egymás mellett. Nem egyszerű szakmai féltékenység volt az ok: két alapvetően más elképzelés ütközött össze. Én azt szerettem volna, ha együtt találjuk ki, hogyan tovább, mit változtassunk, mit tartsunk meg. Éva sündisznóállásba húzódott, ellenállt, nem kért a kihívásokból, inkább betegségekbe menekült. Ha kicsit hallgatott volna Péterre, ha egy kicsit megfogadja a tanácsait, ha egy kicsit barátok tudtunk volna maradni, és együtt gondolkozunk, talán még ma is együtt lehetnénk. Akkor, amikor a japán úttal kapcsolatban meggondolta magát, még felvillant ennek a reménye. Nagy kő esett le a szívünkről, rengeteg pluszmunkától szabadultunk meg, nyugodtan koncentrálhattunk a készülődésre. Csak Liener Márti volt rettentően csalódott. Nagyon beleélte magát abba, hogy a Neoton tagja lesz, ráadásul azzal indul a pályafutása, hogy két és félhónapos turnéra megy Japánba! Elkészült a csizma is, de ezután látni sem akarta többé. Örökre meggyűlölte Pétert, biztosan engem is, de hát nem tehettünk mást.”
1998-ig nem állt újra együtt színpadra a három Éva. A búcsúkoncerten Pál Éva is fellépett, de a közös munka már csak nehezen működött. További részleteket olvashatnak Csepregi Éva Napraforgó című könyvében”
