Hol szőke, hol barna. Volt ő már villalakó, Nagy Ő, „NDK-s úszónő”, többször pózolt a nyuszis magazin címlapján, és nem telik el úgy hét, hogy ne olvashatnánk róla valami szaftos pletykát. Mert Anikó élete közügy lett.
– Mit gondolsz, kik veszik majd meg ezt a könyvet?
– A korosztályomba tartozó szingli nők, akik várják, hogy legyen már párjuk. Akár azok is, akik unalmas kapcsolatban élnek, és majd megnyugtatja őket az én sztorim, hogy mennyivel jobb nekik, mint nekem. Akik évek óta kedvelnek, azok is megveszik majd. Kaptam már üzeneteket, hogy várják. Lehet, hogy az idősebb korosztályt is érdekelheti, mi változott az ő fiatalságuk óta.
– Csak a pasijaidról lesz benne szó?
– Többnyire a párkapcsolatokról szól, amolyan Bridget Jones-szerű köntösben.
– Van egyáltalán még valami, amit nem írtak meg rólad a lapok?
– Hogyne lenne! Másfél éve volt utoljára nyilvános párkapcsolatom. A lapokat csak az ismert pasik érdeklik velem kapcsolatban, de bevallom, hogy közülük én a legtöbbet örömmel kitörölném a múltamból. Igazi kapcsolatnak egyedül Bochkort tartom. A többiek futó „szösszenetnek” minősülnek. Persze civilekkel is próbálkoztam. Volt olyan, aki még az ágyig sem jutott el, volt, aki eljutott az ágyig, de nem történt semmi. Aztán olyan is előfordult, hogy szépen indult a történetünk, de az együtt töltött idő után derült ki, hogy esetleg még egy nője van – rajtam kívül.
– Mit gondolsz, miért van az, hogy szinte minden celebet elfelejtenek egy idő után, te viszont lassan hét éve szerepelsz a címlapokon ezzel-azzal?
Névjegy
|
– Ezt sokszor próbáltam fejtegetni. Beengedtem az életembe az embereket, a nézőket. A Való Világ idején sokan mondták, hogy túl őszinte voltam, nem vagyok rafinált, ezért is volt furcsa, hogy mégis majdnem megnyertem. A saját életem szappanoperájának vagyok a főszereplője. Nem egy forgatókönyv alapján játszódik. Ezt a szappanoperát valamiért szeretik nézni az emberek. Engem vagy utálnak, vagy szeretnek. Közömbös emberekkel nem találkoztam még. Amikor valami jó történik velem, akkor azok, akik kedvelnek, örülnek. Ha rossz, akkor pedig sajnálnak – vagy röhögnek. Ugyanolyan problémáim vannak, mint mindenki másnak, de valamiért kíváncsiak rám. Az elsők között voltam, akik ki merték mondani, hogy boldogtalanok, vagy hogy nincs pénzük. A legtöbb ismert ember egy „lakkozott” képet szeretne mutatni a külvilág felé. Talán emiatt kérdezik még meg, hogy mi van velem.
– De azt azért tudod, hogy erősen megosztod az embereket, és kapsz kritikát is bőven…
– Néha kiverem a biztosítékot, de ez is hozzám tartozik. A szükség törvényt bont. Ezért tudom azt is megérteni, ha egy rendőrnő pornófilmet forgat. Mikor az expasimmal, Angelóval erotikus műsort készítettünk – és nem pornót –, annak is oka volt, a kényszer vitt rá.
– Nem féltél akkor, hogy mélyen belecsúszol a szexiparba?
– Tudtam, hogy nem fogok belecsúszni. Sosem kábítószereztem, képtelen lennék rá. Nem iszom alkoholt. Megismertem aranyos lányokat is ebből a szakmából, de nem vagyok közéjük való. Én sokkal prűdebb vagyok annál, hogy megrendelésre adjak privát szexshow-t valakinek. Éppen ezért lett vége Angelóval is, mert olyan munkát kaptunk Görögországban, hogy konzumálnom is kellett volna. Azt én nem!
– Nem lehet, hogy azért vagy még mindig egyedül, mert egyszerűen félnek tőled a pasik? Végül is annyi mindent írnak rólad!
– Nem félnek tőlem a pasik, ez tévhit. Nincs olyan nap, hogy ne kapnék e-maileket, amelyekben azt írják: szeretnének megismerkedni velem. Még így is, hogy tizen-sok kiló súlytöbblet van rajtam. Ámulok, hogy milyen helyes, értelmes palik írnak nekem. Szerintem tök jó, hogy előre tudnak rólam mindent, így nem érheti őket meglepetés.
– Találkozol is ezekkel a pasikkal?
– Elgondolkodtam rajta, de eddig még sosem adtam esélyt magamnak ilyen téren. Talán egyetlen fiúval találkoztam, de ő személyesen nem volt szimpatikus, ezért nem akartam folytatást. Aztán kaptam tőle a mocskolódó leveleket. Egy nő két esetben k***a a férfiak szemében: akkor, ha megkapják, és akkor, ha nem…
– Mi van most veled a munka terén?
– Most a könyv a munka! Tudod, milyen nehéz ez? Nyilván nem kell napi nyolc órát dolgozni emiatt, de lássuk be, hogy elmesélni az életemből 250 oldalra valót, az nem könnyű. Nemcsak felmondom egy diktafonra, hanem utána ezt még át is kell fésülgetni. Szóval ez is munka, csak talán jövedelmezőbb, mint más. Ha erre van lehetőségem, akkor miért ne tegyem? Van, aki a világ minden kincséért sem írna magáról könyvet, vagy azért, mert van mit takargatnia, vagy azért, mert nem mer belenézni a saját tükrébe sem.
– Korábban egy másik könyvet is emlegettél, abból nem lesz semmi?
– Készül majd egy a pánikbetegségről, azt én írom, A démon markában címmel. Én is szenvedő alanya voltam ennek a dolognak, és a saját anyám sem értett meg hónapokig. Olyan rutinfeladatok jelentettek akadályt, mint a bevásárlás. Az én történetem mellett más ismert emberek is szerepelnek benne, de szakemberek is megszólalhatnak majd. Ezzel a könyvvel két célom van: hogy aki ebben a betegségben szenved, az tudja hova tenni, mi is ez, illetve akinek a környezetében él pánikbeteg, az is tudja meg, hogy mit kezdjen ezzel.
– Mindemellett továbbra is a szíveden viseled a kutyák sorsát…
– Rendszeresen mentek állatokat az utakon. Etetem-itatom a kóbor kutyákat, illetve amikor csak tudok, gazdát is keresek nekik. Elnöke vagyok egy kezdeményezésnek, mely a chiprendszert akarja kötelezővé tenni, hogy ne a menhelyeket kelljen bővíteni, hanem hazakerüljenek az elkóborolt kutyuskák. Az állatrendőrséget is szeretnénk meghonosítani itthon.
– Azt mondják, hogy az emberek életében hétévente történik valami nagy változás. Huszonnyolc voltál, mikor bekerültél a Való Világba, ennek pont hét éve lesz… Sejted-e, hogy hét év múlva merre leszel?
– Hosszú távon nem gondolkodom, mert eddig sosem jöttek be az ilyen terveim. Most ez a két könyv foglalkoztat, aztán jön egy újabb tévés feladat, amelyről most még a szerződések miatt nem beszélhetek. Az idei év sikerei döntik majd el, hogy jövőre mi történik velem. Egyetlenegy dolog van, amit szeretnék: ha lenne mellettem egy férfi, akire lehet számítani…
– Az anyaság nem foglalkoztat még?
– Megmondom őszintén, hogy néha elszorul a szívem, ha meglátok egy csecsemőt, de egyelőre félnék erre a világra szülni egy gyereket. Ha lenne egy párom, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy vállalkoznék rá. Az az igazság, hogy nem is nagyon értek a gyerekek nyelvén. Nem vagyok igazi anyatípus.
– Láthatóan most kicsit eleresztetted magad, és felszaladt rád néhány kiló. Nem fogyókúrázol?
– Most az a tervem, hogy felhízom száz kilóra, és utána könyvet írok a csodálatos fogyásomról! Ez persze csak vicc! A pánikbetegségem miatt képtelen voltam eddig kimozdulni, konditerembe menni. Nem szégyellem ezt, nem akarok tökéletes lenni, rájöttem arra, hogy sokkal fontosabb az egészség, és hogy fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk…
– Mondod ezt te, akinek a plasztikai műtétjéről még tévéfelvétel is készült?
– Na jó, ezt most gondolom már így. Bele lehet kötni az élő fába is! Szerintem nem számít ez a tíz kiló. Ha akarom, akkor majd lefogyok!
– Annyi ismert pasival hoztak már hírbe, de van-e olyan sztár, akivel örömmel megismerkednél?
– Jim Carrey! Ő az, akibe tíz éve szerelmes vagyok! Eddig csak azért nem házasodtunk össze, mert sosem találkoztunk. Sosem érdekelt Brad Pitt, nekem Jim az első számú! Ha egyszer találkozhatnék vele, sosem engedném el!
