– Most annyira fel vagyok pörögve! – mondja. – Csak nagyon nehezen tudok a gondolataimban rendet rakni. Összetorlódott az életem, a Kossuth-díj, a következő héten jött a főpróba, egy bemutató, ilyen irdatlan nagy feladattal, mint O’Neill drámája! Ez az egyik legbonyolultabb szerep, amit eddig játszottam! Igazából kiélvezni se tudtam, se az örömömet, sem a megkönnyebbülést… Ma reggel is, mint mindig, fél hétkor keltem, hogy elindítsam a gyereket az iskolába, aztán egy kicsit visszaaludtam, miközben volt bennem az izgalom, „nehogy elkéssek!”. Aztán mégsem keltem fel, hogy felhúzzam megint a vekkert, mert nem volt erőm hozzá. És akkor egészen fura álmok jöttek… Nagyon fura álmok…
– Te a lelkedben mindig álmodsz…
– Igen? Különös, amit mondasz, mert én is úgy érzem, hogy folytonosan megy a fejemben valami. Valami, ami nem ez a mindennapi valóság.
– És melyik a te igazi valóságod? Ahogyan élsz, mozogsz, működsz, szervezed az életed, vagy az a másik, amit folyton álmodsz?
– Nem tudom… Van egy kedves barátnőm. Ez, tudod, egy új barátság. És amikor harmadszor találkoztunk, azt mondta, ő ezt nem is érti! Hiszen mind a háromszor egy másik emberrel találkozott. Nem tudom, hogy pontosan ezen mit értett, de elgondolkodtatott. Egyébként is, főként régebben találkoztam ilyennel, sokan hittek másnak, mint amilyen vagyok. Keménynek, nagyképűnek, elutasítónak.
– Hát… Azért adtál is rá okot. Évekig köszönni sem mertem neked, tartottam tőled. Én is rátartinak hittelek…
– Holott csak kétségbeesett voltam. Érzékenységem, sebezhetőségem miatt szüntelenül védekező. Amikor feljöttem Sopronból fényes álmokkal, szép tervekkel, azt hittem, a főváros majd kebelére ölel. Hát sok mindenben volt részem… ölelésben a legkevésbé. Viharos, szenvedélyes évek voltak. Nagy kalandok, drámák, örömök, kudarcok, szerelmek, kiábrándulások. Szeretetért sóvárogtam, ezt néhol megkaptam, néhol halálosan megsebződtem. Ettől sokáig elbizonytalanodtam. Azok felé is nyitottam, akik erre méltatlanok voltak, és azok elől is bezárkóztam, akik jót adhattak volna. De nem bánok ebből semmit – tanultam, megerősítettek.
– De nem fizetünk túlontúl nagy árat ezekért a tapasztalatokért? Nem vesztünk el valami mámoros életörömöt? Néha meg attól félek, hogy ez inkább önáltatás, menekülés…
– És ha az? És ha segít? Ahhoz, hogy reggel fel tudjunk kelni, hogy a napi teendőket végig tudjuk csinálni, hogy az orvos odaálljon a műtőhöz, a mérnök a tervezőasztal mögé, te az írógéphez, vagy hogy én esténként ki tudjak menni több száz ember elé, és az igazságról, szépségről, emberségről, reményről tudjak énekelni, táncolni, beszélni, játszani!
Szemei árulkodnak. Most még a színe is megváltozik, acélkék lesz, döbbenetes erő, energia, feszültség árad belőle.
– Ez a díj önfeledt ünnep volt az életemben! Annak a napnak, annak a nagy közös örömnek tényleg minden pillanatát egy életre megőrzöm magamnak, de ezzel nem tudok foglalkozni, mert akkor mit kezdhetnék magammal? Éppen tegnap írt egy nagyon szép mondatot esemesben az unokabátyám. Pontosan nem tudnám felidézni, de a lényege, hogy nagyon sok salakot, hordalékot kell átrostálnunk az életünkben, hogy találjunk némi kis aranyat, amelyre aztán nagyon kell vigyáznunk. Nekem ez a kitüntetés egy ilyen maréknyi csillogó porszem. Iszonyú jólesik az a szeretetáradat, amellyel elhalmoztak utána az emberek! És igazából az volt a legfrusztrálóbb, hogy még főpróbáztam, és napi nyolc órákat a színházban töltöttem, utána ugyanúgy elmentem a gyerekemért az iskolába, hogy ne hiányoljon engem, végül még berohantam játszani a színházba, mert valahogy pont így jött ki. Nem is hiszek semmiféle külső erőben. A kívülről jövő megerősítések elszállnak, azokkal nem tudsz mit csinálni, ha nincs benned valamiféle hajtóerő vagy felelősségtudat, vagy kreativitás, vagy bármi, ami segítsen abban, hogy a mindennapjaidat le tudd élni, a sok gyakorlati teendő közepette reggeltől estig. Ez csak belülről tud sarkallni téged.
– De miért nem hiszed el még mindig, hogy egyébként is szerethető vagy, hogy szeretendő vagy?
Adél válaszát – valamint a teljes interjút – az e heti Nők Lapjában olvashatjátok.
|
További kiemelt témáink a Nők Lapja április 1-jén megjelenő, 14. számából: Nők Lapja 60 – Ma is a miénk! Tamás Útitárs A szeretet iskolája A heti szerkesztő, Grecsó Krisztián ajánlásával: Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más! |
 Még több az e heti Nők Lapjából:
• D. Tóth Kriszta: Lányom, a kamikaze » |
