Bajor Imre egy ügyetlen mozdulat következtében elesett, és eltörte a lábát. A színészt a kórházban megoperálták, de a ma esti Heti Hetesben helyettesíteni kell.
– Még nem tudtunk vele beszélni, csak a feleségével – mondta György Krisztina, a Heti Hetes szerkesztője. – Annyit tudunk, hogy műteni kellett, mert szilánkosra tört a bokája. A mostani műsorba Kéri László ugrik be helyette. Hogy a jövő héten mi lesz, egyelőre nem tudjuk, számítunk Imrére, talán részt tud majd venni a felvételen. De természetesen gondolunk arra is, hogy esetleg nem tudna még jönni, hiszen egy ilyen baleset után fontos a pihenés. Éppen ezért nem is zavarjuk még.
Forrás: RTL Klub, fotó: Bársony Bence