nlc.hu
Sztárok
Világelső asszonyok – Oprah Winfrey

Világelső asszonyok – Oprah Winfrey

Az egyetlen olyan fekete nő, aki saját erejéből lett milliárdos. A tengerentúli televíziózás legendás műsorvezetője, Oprah Winfrey a legnagyobb nyomorból jutott el az amerikai elit csúcsára. Immár huszonhárom éve, estéről estére milliókat ültet a képernyő elé, befolyása a Vatikán első emberéével vetekszik, az egyik legnagyobb magazin szavazása szerint népszerűbb, mint Superman.

Az Egyesült Államokban zabálják a sikertörténeteket, különösen akkor, ha az amerikai álom ideájának megfelelően nagyon mélyről szinte már láthatatlan magasságokig emelkedik valamelyik honfitársuk. Ha aztán a szerencsést naponta láthatják a képernyőn, olyan kultusz alakulhat ki körülötte, amely a görög félistenekével vetekszik. Ilyen rajongás övezi az amerikai háztartások évtizedek óta elmaradhatatlan darabját, Oprah Winfrey-t is. A nőt, aki céltudatos munkával, apránként rakosgatta össze bámulatos karrierjének mozaikkockáit, melyekből mára tündérmesének tetsző képsorok rajzolódnak ki. A sikertörténet azonban csak a felületes néző számára irigylésre méltó: Oprah személyes tragédiák hosszú sorát élte át, melyek közül néhány a mai napig is kísérti. 

 

Világelső asszonyok – Oprah WinfreyPokoli gyermekkor

„Senkit sem érdekel, hogy honnan jössz, és az sem, hogy hívnak. Kizárólag rajtad múlik, hogyan boldogulsz az életben” – foglalta össze életfilozófiáját a sikerei csúcsán lévő Oprah, akinek szavait saját élettörténete hitelesíti. 1954-ben a Mississippi állambeli Kosciuskóban, törvénytelen gyermekként született. Anyja és apja is tinédzserkorú volt, ezért hamar anyai nagyanyjához került, aki egy víz- és villanyvezeték nélküli nyomorúságos házikóban nevelgette őt. Bár a körülmények korántsem voltak ideálisnak mondhatók egy apróság számára, a nagyi szerető otthont teremtett, sőt a kis Oprah szellemi fejlődésére is nagy gondot fordított. Unokája már háromévesen olvasott, négyévesen pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy képes volt hosszú részleteket elmondani a Bibliából. Hatéves korában aztán az anyja vette magához, s ezzel le is zárultak a felhőtlen gyermekévek. Oprah új lakóhelyén, Milwaukee gettójában hamar megismerte a nyomor gonosz arcát. Kilencévesen nagybátyja és unokatestvére állandó szexuális zaklatásának volt kitéve, ami soha el nem múló sebet ejtett a lelkén.

 

Gettólakóból szépségkirálynő

A pokoli időszaknak apja vetett véget, aki Tennesseebe költöztette, s – csakúgy mint születése után a nagyi – gondját viselte az akkor már tizennégy éves lánynak. Mr. Winfrey igazi küzdő típus volt. Előbb szénbányász, majd fodrász, később köztisztviselő lett, s úgy képzelte, gyermeke még nála is magasabbra juthat, ha céltudatosságra neveli. Oprah jó alanynak bizonyult: egymás után nyerte a tanulmányi versenyeket, s egy ösztöndíjnak köszönhetően Tennessee állam egyik egyetemén médiatudományt tanulhatott. Később sem tett mást, csak amit apja tanított neki, s bámulatos tudatossággal építette fel életét. Elnyerte az állam szépségkirálynőjének járó koronát, rádióműsorokat vezetett, s egyre-másra tűnt fel a helyi televízió képernyőjén. Csakhamar az egyik chicagói tévétársaság reggeli műsorának stúdiójában találta magát, melyben olyan lehengerlő teljesítményt nyújtott, hogy főnökei főműsoridőben, országosan sugárzott talkshow-t adtak neki. Az első saját nevére keresztelt show 1986-ban került képernyőre. Pár hónap alatt az egyik legnézettebb műsor, akkor harminckét éves vezetője pedig dollármilliomos lett.

 

 

Obama egyik legnagyobb támogatója volt
Obama egyik legnagyobb támogatója volt

 

 

Vallomás egyenes adásban

Tökélyre fejlesztette a bulvártalkshow műfaját – állítják róla szakemberek. Oprah kivételes tehetséggel rendelkezik: olyan empátiával közelít riportalanyai felé, mely még a legzárkózottabb embert is bensőséges vallomásra bírja. Pedig kőkemény kérdező hírében áll, aki nem kerülgeti a forró kását, ha valamit ki akar csikarni beszélgetőpartneréből. „Azért tévézek, hogy megváltoztassam az emberek életét, segíteni akarok nekik, hogy másképpen lássák magukat” – magyarázta az egyik interjúban. Sokszor éppen úgy próbál segítő kezet nyújtani, hogy küzdelmes életének egy-egy szeletkéjét tárja a nézők elé. Sokak szerint éppen ez népszerűségének titka: miközben elvárja, hogy megnyíljanak előtte az emberek, gyakran maga is őszinte vallomást tesz. A show az idők során a világsztárok között is hatalmas presztízsre tett szert, gyakorlatilag nincs olyan híresség, aki ne fordult volna meg Oprah-nál. Legemlékezetesebb beszélgetését 1993-ban Michael Jacksonnal készítette, ami az amerikai televíziózás negyedik legnézettebb műsora lett, de azzal a műsorral is beírta magát a televíziózás történelmébe, melyben a frissen megházasodott Tom Cruise-zal beszélgetett. Tévénézők milliói meredtek döbbenten a képernyőre, mikor Oprah kérdezési technikájának köszönhetően a színész önkívületi állapotban a kanapéra szökkent, és ugrabugrálva mindenkivel megosztotta, mennyire boldog új feleségével, Katie Holmesszal. Az Oprah Winfrey Show-t ma már a világ száztizenhét országában sugározzák, így nem csoda, hogy Oprah évek óta első helyen végez a Forbes magazin 100 legbefolyásosabb tévés személyiséget felvonultató listáján.

 

Világelső asszonyok – Oprah WinfreyTitkok a múltból

Miközben karrierje sosem látott magasságokba emelte, magánélete nemegyszer katasztrofális mélységekben járt. Egy botránykönyvnek „köszönhetően” kiderült, hogy Oprah a nyolcvanas években rendszeres crackfogyasztó volt, amit később maga is megerősített egyik nyilatkozatában. „Sok olyan dolgot tettem, amire szégyenkezve emlékszem. A drogfüggőségemre sem lehetek büszke, bár ez semmi sem volt ahhoz képest, ahogy egyik-másik férfihoz kötődtem.” Saját bevallása szerint nemegyszer a végsőkig megalázkodott aktuális szerelmének, hogy ne hagyja el. A nyolcvanas évek vad kicsapongása után aztán lehorgonyzott Stedman Graham mellett, ám a húszéves kapcsolat nemrég véget ért. Egykori párját 250 millió dolláros csekkel engedte útjára, melyet azzal a feltétellel írt alá, hogy Graham egy szót sem mondhat a nyilvánosság előtt viszonyukról. Oprah nem véletlenül fél attól, hogy egykori barátja fecsegni kezd. Pontosan emlékezett azokra a napokra, amikor egyik hozzátartozója nem csekély honoráriumért kiteregette, hogy a híres rokon tizennégy évesen babát szült, aki pár hetes korában meghalt. A tapintatlan családtag abból csinált üzletet, ami a legfájóbb a gyermektelen Oprah számára, aki a tinédzserkori tragédia óta egyszer sem esett teherbe, s minden szeretetét kutyái között osztja meg, akiket „kisbabáim”-nak nevez.

 

Nagylelkű milliárdos

Ötvenöt évesen 1,5 milliárd dolláros vagyonnal, luxusvillákkal rendelkezik, sőt egy 47 millió dolláros magánrepülőgépet is magáénak tudhat. Oprah azonban sosem felejtette el, hogy Milwaukee nyomornegyedéből indult, az évek során mindvégig bőkezű adományozónak bizonyult. “Hálás vagyok a sorsnak, hogy gazdag lettem, a pénz azonban nem változtatott meg. Továbbra is a földön járok, éppen csak jobb cipőkben” – nyilatkozta. Számtalan jótékonysági kezdeményezés kötődik a nevéhez, többek között az Oprah Angyalai elnevezésű alapítvány, melynek célja, hogy olyan embereket támogasson, akik azon fáradoznak, hogy segítsenek embertársaikon. Dél-Afrikában leányiskolát hozott létre, ahol több száz árva neveléséről gondoskodik. Ha igazak a hírek, Oprah azt fontolgatja, hogy ide fog visszavonulni, miután lezárja televíziós karrierjét. Oprah munkaadóként sem garasoskodik: a show húszéves évfordulója alkalmából több mint ezerfős stábját hawaii nyaralással lepte meg, hogy kifejezze nagyrabecsülését kollégáinak. Ismerői szerint azonban szó sincs arról, hogy esztelenül költekezne, egyetlen furcsállható kivételtől eltekintve. Szeretett kutyusaira, a két golden retrieverre, valamint Sophie-ra és Solomonra, a hűséges cockerspániel-párra 30 millió dollárt hagyott, hogy ha netán hamarabb szenderülne jólétre, a négylábúak még sokáig élvezhessék a megszokott luxust.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top