Sztárok

Sztárváltó – Kiss Endi: Olykor förtelmesen élek

A heti rendszerességgel jelentkező beszélgetéssorozatot maguk a sztárok szerkesztik, ők döntik el, kivel készüljön interjú a következő héten. Ezúttal Ganxsta Zoleen lenne a sor, mivel azonban a rapper éppen a Budapest–Ulánbátor-ralin vesz részt, egy másik, hasonlóan gazdagon dekorált zenész, Kiss Endi a Sztárváltó vendége.

Kiss Endi feleségével és kislányával, Kiarával
Kiss Endi a barátnőjével és a kislányával,
Kiarával

A Hooligans együttes dobosa előre figyelmeztetett az interjú elején, hogy ne reméljek tőle „jól fésült” válaszokat. Endi betartotta az ígéretét, és a másoktól ilyenkor megszokott semmitmondó szavak helyett őszintén felelt még a legrázósabb kérdésekre is.

– Két tündéri kislányod van, a két és fél éves Bogi és a tíz hónapos Kiara. Kétszeres apukaként mennyire vettél vissza a rock and roll tempóból?

– Az igazat megvallva: míg így sem bírtam leállni a szórakozással. A végletek embere vagyok. Előfordul, hogy hetekig eszembe sem jut a bulizás, aztán öt napig egyfolytában csak a haverokkal lógok, és szórakozunk. Mint ahogy most is. Máskor viszont az időm nagy része a regenerálódásról, a pihenésről és a sportról szól. Ilyenkor edzek, futni járok a Margitszigetre, fürdőbe és szaunázni járok. Megszabadulok attól a sok méregtől, amelyet magamba gyűjtök.

– Miért lehet, hogy ma is ugyanolyan vehemenciával élsz, mint tíz évvel ezelőtt?

– Valamiért úgy érzem, hogy nem lesz túl hosszú életem, s ha már rövid, legyen legalább tartalmas. Ezért aztán egyáltalán nincs lelkiismeret-furdalásom amiatt, hogy a két végén égetem a gyertyát. A szívem ezt diktálja. Én nemcsak a levegőbe beszélek a rock and rollról, hanem így is élek.

– Mennyi időt töltesz a gyerekekkel?

– Ha a koncertek és a zenével járó egyéb elfoglaltságaim engedik, egyfolytában velük vagyok. Mint a lányok általában, ők is apásak, én pedig boldogan cipelem magammal őket mindenhová, ahova csak tudom. Egyébként a két kicsi imádja egymást. Csodálatos látni, amikor ölelgetik egymást! Mázlista vagyok, mert a párom, Verácska nem tesz különbséget a gyerekek között. Marha jó fej, ahogy kézen fogja őket, amikor elindulunk sétálni.

– Mit szeretnél, milyen tulajdonságot örököljenek tőled a lányok?

– Ha lehet, tőlem semmit! Én igazi huligán vagyok, és nem lennék túl boldog, ha belőlük is az lenne. Persze azt nagyon szeretném, ha a muzikalitásomat örökölnék, és később olyan pályát választanának, amely lehetőséget adna arra, hogy kiéljék a kreativitásukat.

Sztárváltó - Kiss Endi: olykor förtelmesen élek– Tettél fogadalmat valamelyik gyerek születése után?

– Az első kislány születése után azt fogadtam meg, hogy sosem fogom megcsalni Verát, a barátnőmet. Tudni kell, hogy az első gyermekem, Bogi nem tőle született, hanem Dinától, akivel akkor ismerkedtem össze, amikor Verával egy rövid ideig szünetelt a kapcsolatunk. Túlzás lenne azt állítani, hogy sikerült betartani az elhatározásomat, de azért igyekszem!

– Úgy tudom, ebből nem is csinálsz titkot. Legutóbb még egy interjúban is megemlítetted, hogy mindenki elcsúszhat néha. A párod hogy viseli ezt?

– Verácskánál nincs toleránsabb nő a világon. Nagyon rendes velem. Sokszor annyira sajnálom, mert miközben ő mindent megtesz értem, én iszonyú förtelmesen tudok élni. Nem is tudom, miért tart ki mellettem. Ha nő lennék, én biztos nem kezdenék ilyen férfival.

– Mégis, mi lehet az oka, hogy ennyire ragaszkodik hozzád?

– Nem tudom a választ. Tisztában vagyok magammal: alacsony vagyok, nincs széles vállam, ráadásul ilyen rémes életet is élek. Talány, mit szeret bennem. Egy biztos: borzasztóan szerencsés ember vagyok, hogy olyan tündéri barátnőm van, mint Verácska.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top