Sztárok

Született feleség lesz a Lost sztárja?

Yunjin Kim a Lost című sorozattal vált világszerte ismertté, ám most úgy tűnik, hogy hamarosan a Lila akác közben is feltűnik.

A hírek szerint a Született feleségek hatodik szériájában fontos szerepet kap Yunjin Kim is, aki a Lostban Sun szerepét alakítja öt éve. A két sorozat producerei hivatalosan még nem erősítették meg a pletykát, de egyelőre nem is cáfolták. A koreai származású színésznő egyébként közeli barátságban áll Eva Longoria Parkerrel, és állítólag ő járt közben az ügyében. A két sorozat közel egy időben indult Amerikában, és azóta is hallatlan népszerűségnek örvendenek. A Született feleségek a tervek szerint hét évados lesz (az ötödiknél tartanak), míg a Lostból hat széria és egy mozifilm készül. A repülőgép-szerencsétlenség túlélőinek kalandját a forgatókönyvírók annyira megcsavarták, hogy az idei széria erősen megosztja a nézőket, ezért változtatniuk kell az eredeti történeten.

Yunjin Eva Longoria Parkerrel cseveg
Yunjin Eva Longoria Parkerrel cseveg

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top