Mónika elmondta, hogy azért fordult hozzájuk a történet főszereplője, mert abban bízott, hogy vagy a műsor készítői, vagy az anyagot látva mások fognak segíteni neki. A műsorvezetőnek februárban esett meg a szíve az egyik vendégén, akinek a szomszédjában hatalmas szemétdomb állt, tele patkányokkal. A főváros körüli település egyik házának udvara szemétteleppé alakult át az évek során.
– Amikor a show-ban megláttuk a képeket, már akkor megdöbbentünk, a valóság viszont még inkább sokkolt bennünket – mondta a műsorvezető a Reflektor Tv-nek. Mónika szerint, ha ezt a takarítást nem hozzák össze, akkor még jó darabig így kellett volna élniük.
– Nem volt még külső helyszín, ahol segítettünk volna, de azt gondolom, hogy ez lesz valaminek az elindítója, és ha módunkban áll, máskor is számíthatnak ránk.