Titokban reméltem, hogy Kriszta kislánya, Lola is eljön a találkozóra, be kellett azonban látnom, hogy egy három és fél éves hölgynek már sokkal fontosabb dolgai is akadnak, mint hogy felnőttek beszélgetését hallgassa illedelmesen.
– Azonnal találtál szabad időpontot a beszélgetésre. Ez újságírói szolidaritás részedről, vagy ennyire jól tudod szervezni az életedet?
– Szerencséd volt az időponttal. Mint minden dolgozó anyukának, nekem is egy állandóan változó-kiegészülő Excel-táblázat van a fejemben, amely a családtagok különböző programjait tartalmazza. És bizony, ma már a lányomnak is legalább annyi a dolga, mint nekünk. Az óvodával gyakran megy színházba, uszodába, kirándulni, vagy éppen születésnapi zsúrra hivatalos, úgyhogy három és fél évesen szinte elfoglaltabb, mint mi. Szerencsére mindig jó volt a szervezőkészségem, amit édesanyámtól örököltem, az ő napjai sem 24 órából álltak.
– Pár éve Lola egészen váratlanul érkezett az életetekbe. Nem rémültél meg?
– Valóban, nálunk az „összeismerkedünk, együtt élünk, összeházasodunk, eldöntjük, hogy gyermekünk lesz, próbálkozunk, és megszületik a baba” sorrend felborult. De jól alakult így is, nincs okom panaszra. Annak idején meg sem fordult a fejünkben, hogy elfutunk a „feladat” elől. Fél napig ízlelgettük az örömhírt, aztán a logisztikai kérdésekre koncentráltunk. Hiszen egy angol férfi és egy magyar nő közös gyermekéről volt szó, aki Brüsszelben jött a világra – szóval volt mit szervezni. A Jóisten vagy a sors viszonylag korán küldött nekünk egy jelet, hogy mi valóban és hosszú távon összetartozunk. Ez pedig óriási ajándék.
| A Lolával az élet sorozat összes részét elolvashatjátok blogunkban! Katt ide! » |
– Nem merült fel bennetek, hogy a baba születése után otthon maradsz?
– Egy ideig otthon is maradtam. De amellett, hogy a lányom a legnagyobb kincsem, számomra az újságírói és az édesanyai hivatás egyaránt fontos. Ezért aztán a férjem, Alex sem várta el tőlem, hogy hosszú időre föladjam a munkámat, de azt is elfogadta volna, ha az ellenkezőjét érzem. Szerencsére a munkám nagy részét otthonról is el tudtam végezni, Lola apukája pedig kivette a részét a családi, otthoni feladatokból. És ez azóta is így van. Ám az esetek kilencven százalékában én főzök, mert szeretek, de tudom, hogy ha véletlenül egész nap be vagyok osztva, reggeltől estig rohanok, és későn érek haza, akkor sem fognak éhen halni, és Lola időben ágyba kerül.
– Három ország közül miért éppen Magyarországot választottátok?
– Brüsszelben gyakran volt honvágyam, de a munka feledtette velem. Amikor azonban Lola megszületett, felerősödött a család, a régi jó barátok hiánya. Az sem volt ideális, hogy olyan munkát végzek egy pici gyerek mellett, ami sok utazással jár. Hiába mondott föl Alex a munkahelyén, és dolgozott otthonról, vagy fogadtunk fel egy dadust, aki a családunk részévé vált, úgy éreztük, ez így nincs rendjén. Nem akartam lemaradni a lányom fontos első pillanatairól: az első lépésekről, szavakról.
A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában. Keresd az újságárusoknál!
www.maximanet.hu
