Sztárváltó – Szabó Patrícia nem foglalkozik a pletykákkal

Gyakorló szélvész – tartják róla ismerősei. Való igaz, Szabó Patrícia nem az az egy helyben ülő típus: húszévesen a Nők Lapjánál kezdte, majd megfordult többek között a Joy, a Best, a Wellness és a Maxima magazinok szerkesztőségeiben is. Legutóbb a Cosmopolitan főszerkesztői pozícióját betöltve érezte úgy, hogy váltania kell, s ha hinni lehet a folyosói pletykáknak, most azt tervezi, hogy az egyik kereskedelmi televízióban veti meg a lábát.

Fotó: Rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

– Sok minden napvilágot látott a Cosmopolitantől történő távozásod után. Hogyan érint, hogy jó darabig ezen csámcsogtak a lapok?
– Ezeken a találgatásokon én derültem a legjobban, de már el sem olvasom őket. Olyan sok összevisszaságot hallottam saját magamról, hogy egy idő után kezdett kínossá válni a történet. Egy darabig ugyan jól mulattam a pletykákon, amikor azonban egy szórakozóhelyen éjjel háromkor azzal ugrottak nekem a csajok a női mosdóban, hogy ezt és ezt hallották, akkor eldöntöttem, hogy kivonom magamat a dolog alól, és nem foglalkozom a hírekkel. Rájöttem, hogy van egy „virtuális életem”, amely teljesen független tőlem.

– Mi az igazság, miért hagyod el a lapot?
– Nem szoktam sokáig csinálni semmit sem. Két embertípus van: az építő és az üzemeltető. Ha megnézed az eddigi pályámat, tisztán látszik, hogy én hová tartozom. Egyedül a Nők Lapjánál voltam hosszasan, ott is csak azért, mert gyakornokként kezdtem, majd ahogy telt az idő, újabb és újabb feladatokat bíztak rám, például a Nők Lapja Cafe elindításához is közöm volt. Ha ugyanazt a munkát kell végeznem, másfél-két év után elkezdek unatkozni. A Cosmónál is ez volt a helyzet. Már régóta tárgyaltam a kiadóval, hogy előbb vagy utóbb továbbállok.
 
– Van benned hiányérzet? Maradt a tarsolyodban olyan terv, amelyet még szerettél volna megvalósítani?
– Tavaly nyáron, ősszel kezdtünk el beszélgetni arról, hogy esetleg valami másba is belefognék, szeretnék változtatni. Ezek után utaztam el Argentínába, a Celeb vagyok, ments ki innen! című produkcióval. Ez a pihenés sok mindennel kapcsolatban megváltoztatta a hozzáállásomat. Az emberek jó része nem is érti azt, hogy miért nem jó nekem ugyanazt csinálni, miért vágyom mindig új kihívásokra. A többség inkább jó erősen szorítja az asztalát, és nem jön rá, hogy mitől boldogtalan. Pedig néha váltani kell, merni kell nagyot ugrani.
 
– Az élet egyéb területein is jellemző, hogy bátran újítasz?
– Van, amiben óvatos duhaj vagyok, alapvetően azonban ez jellemző rám. Azt szeretem, ha történnek a dolgok, a langyos állóvíz nem az én világom.
 
– Számtalan szerkesztőségben megfordultál, míg kineveztek a Cosmopolitan főszerkesztőjének. Melyik volt a legörömtelibb korszakod újságíróként?
– A legnagyobb örömöt számomra mindig a kollégáim jelentették, és ebbe beleértem az összes szerkesztőséget, ahol megfordultam. Számomra mindig az volt a legjobb visszajelzés, hogy akikkel együtt dolgoztam, azokkal mindig jó hangulatban, vidáman tudtam ezt tenni. Nagyon jó dolgokat hoztunk létre együtt, amit szerencsére a számadatok is bizonyítottak.
 
– Érdekes, hogy miközben lételemed a változás, kifejezetten ragaszkodsz a környezetedben lévő emberekhez.
– Én ezekbe a váltásokba belehalok… Irdatlan mély válságaim vannak magammal emiatt. A napokban is megkaptam az egyik lánytól, hogy nem kellene elmennem. Nagyon nehéz feldolgoznom azt, hogy már nem fogok naponta találkozni azokkal az emberekkel, akik időközben az életem részévé váltak.
     
– Van olyan dolog, amelyet mai fejjel másképp csinálnál?
– Jóval felkészültebben vállalnám el a Cosmopolitan vezetését. Annak idején úgy cseppentem bele a nemzetközi munkába, hogy alig-alig voltam felkészítve. Amikor kikerültem New Yorkba, úgy éreztem magam, mint a Kisvakond a nagyvárosban. Annyit tudtam, hogy meg kell oldanom a feladatot.
 
– Most éppen merre halad a karriered? A verebek azt csiripelik, hogy az RTL Klub felé veszed az irányt, ahol előbb vagy utóbb saját műsort kapsz.
– A verebek eddig is sok mindent csiripeltek. Jelenleg semmire nem szeretnék igent vagy nemet mondani. Most az a legfontosabb, hogy végre pihenjek, mert az elmúlt héten folyamatosan forgattam éjjelente, napközben pedig a Sanomában dolgoztam. Ezért az elkövetkező két-három hétben csak a „szerelemmelókat” csinálom meg: szerdánként a Juventus Rádióban vagyok, tanítok, és az RTL Klub is felkért, hogy legyek benne A Királynő című produkció zsűrijében.
 
– Fiatalon csaknem mindent elértél a szakmádban. Nem nyomaszt, mi lesz ezután?
– Éppen most javasoltam az RTL Klubban, hogy készítsenek egy olyan anyagot, amely a kapunyitási pánikról szól. A mi generációnk tagjai közül sokan hatalmas eredményeket érnek el, gyönyörű karriert futnak be, majd amikor a csúcson körülnéznek, hirtelen nem tudják, hogyan tovább. Én tudom már, hogy merre megyek, de egyelőre még nem beszélhetek róla…
 
– Úgy érzem, két út áll előtted. Vagy a szakmai tudásodat fogod valahol elmélyíteni, vagy celebbé válsz. Nem félsz, hogy ezután olyan emberekkel fognak egy napon említeni, akik mögött semmiféle teljesítmény sincs?
– Sokáig bennem volt a félsz, hogy így lesz. Éppen ezért nagyon megnézem, hogy mihez adom a nevemet. Egy jótékonysági divatbemutatón fellépek, de ha arra kérnek, hogy mutassunk be, mondjuk, titokzoknikat, akkor oda biztos nem megyek el. A televíziós produkcióknál azt is megválogatom, hogy kivel kerülök egy adásba. Egyébként a mai napig csinálok olyan dolgokat, amelyek igénylik a szakmai tapasztalataimat, bár az tény, hogy az úgynevezett „megcelebesedés” már régen bekövetkezett nálam.
 
– A sok szakmai kérdés után beszéljünk a magánéletedről. Rólad olyan kép él, hogy te magad vagy megtestesült szingli nő. Nem vágysz férjre, családra, gyerekre?
– Nem gondolom, hogy egy perc, tizenkét másodperc alatt meg kellene házasodnom, de természetesen én is vágyom családra. Előbb azonban saját magamban szeretnék lecsendesedni, és egy kis nyugit szeretnék magam körül is. Igaz, folyamatosan vannak új beköltözők: két-három új cipővel megajándékozom magam ugyanis a váltás örömére. Annyit elmondhatok, hogy jelenleg nem vagyok egyedül, és most nem csak a cipőkre gondolok…