Sztárok

Gubás Gabi: Két pasi vár haza

Vannak sorsfordító pillanatok az életben. Gubás Gabit például egy színpadi baleset vitte rá, hogy változtasson, hogy merjen mindig önmaga lenni.

Gubás Gabi: Két pasi vár hazaRadnóti Színházzal szemben beszéljük meg a találkozót. A kávézó ablakából rálátni az épületre – talán nem véletlen, hogy pont ide keveredtünk. A Radnótiban töltött el nyolc évet, és itt érte a baleset is, még 2002-ben, a színpadon. Akkor egy korán elindított ugrásból akár nagyon nagy baj lehetett volna. Utána jött a váltás: szabadúszás a munkában, az új szerelem és vele az új élet.

– Mit gondolsz, történhet még veled hasonló?

– Azt hiszem, már nem. Sokat tanultam az esetből, többek között azt, hogy hamarabb észrevegyem a figyelmeztető jeleket. Lássam, ha nem jó úton haladok, ha zsákutcába tévedtem. Ennek a balesetnek azért kellett megtörténnie, mert görcsösen akartam menni a saját fejem után, és mindent úgy csinálni, ahogy elképzeltem és megterveztem. Nem figyeltem az intő jelekre, nem hagytam, hogy az élet gondoskodjon rólam.

– Ezért az „élet” lelökött a színpadi deszkákról, és majdnem eltörte a gerincedet?

– Ha képtelenesen is, de igen. Nekem egy ekkora pofon kellett, hogy megértsem: muszáj változtatnom. Ma már nem engedem, hogy így elfajuljanak a dolgok, figyelek a környezetemre, a legapróbb jelekből is észreveszem, merre kell továbbmennem. Bátrabb lettem, és rájöttem, hogy meg kell próbálni egyszer védőháló nélkül repülni.

– És ha nagyot esel?

– Mindig van egy kéz, amely elkap. Mikor eljöttem a Radnótiból, feladtam a biztosat a bizonytalanért. De hittem abban, hogy majd jönnek új feladatok, és szépen elrendeződnek a dolgaim. Ez volt az első igazi repülésem. Azóta egyre bátrabb vagyok.

– Talán mert van egy segítőtársad…

– Nem titok, a párom sok mindenre megtanított. A balesetem után őt ajánlották mint csodadoktort, természetgyógyászt, aki meg tud menteni a gerincműtéttől. Mellette sikerült rendet raknom a lelkemben és a környezetemben. Első lépcsőként kipróbáltam magam más színpadokon, más rendezők irányítása alatt. Rájöttem, már nincs szükségem mások véleményére, a folytonos visszajelzésekre, és hogy elég az, ha önmagamra figyelek. 

Gubás Gabi: Két pasi vár haza– A folytatást tudjuk: szerelem Attilával és a ma már kétéves fiatok, akit szintén Attilának hívnak. Ilyen kerek körülötted minden?

– Igen, de ez kizárólag rajtam múlik. A párom értette meg velem, hogy a testi-lelki egészség rajtunk múlik. A legtöbb betegséget mi magunk idézzük elő. Mit is szoktunk mondani? Beleroppanunk… Allergiásak leszünk… Begyulladunk… Az sem véletlen, hogy ezeket a szavakat használjuk, hiszen ezek mögött mindig lelki folyamatok zajlanak.

– Némi misztikum lengi körül a természetgyógyászatot, itt vannak például a fényevők, akik képesek a családjukat is halálra éheztetni. Ti esztek például fényt? 

– Hova gondolsz?! A párom karöltve dolgozik az orvosokkal, például egy kutatócsoport tagja, az orvosokkal együtt próbálják a hagyományos gyógyítást a holisztikus szemlélettel összefonni. Én sem értek egyet azzal, hogy a gyógyszert ki kell dobni az ablakon, tudom, néha életmentő, és szükség van rá. De annak sincs értelme, hogy minden fájdalomra bekapjak egy bogyót, szívesebben fordulok a természetes megoldások felé.

A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában. Keresd az újságárusoknál!

www.maximanet.hu

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top