Sztárok

Ádok Zoli csapata balesetet szenvedett Moszkvában

Az Ádok Zolival tartó táncoslányok és vokalisták balesetet szenvedtek Moszkvában, de szerencsére a csütörtöki fellépésen hiánytalanul a színpadon lesz a csapat.

Ádok Zoli csapata balesetet szenvedett MoszkvábanAz énekes-táncos csütörtökön lép fel a moszkvai Eurovíziós Dalfesztiválon. Sajnos a felkészülést egy kisebb baleset zavarta meg. Zoli elmondta, hogy a városban való gyorsabb haladás érdekében rendőri felvezetőt kaptak. Pár nappal Moszkvába érkezésük után is épp valahova tartottak, amikor egy fiatal nő autójával bevágódott a felvezető rendőrautó és az ő kocsijuk közé, ez okozta az ijedelmet. A Blikk információi szerint Zoli éppen nem ült az autóban, mert próbán volt, és csak később értesült a történtekről. Szerencsére senkinek sem esett baja, így teljes létszámban és nagy lendülettel folytatódhat a felkészülés a szereplésre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top