A Romantic együttes tagja képzett énekesnő, akit még a hazai dzsesszélet mindenki által elismert guruja, Babos Gyula is meghívott zenekarába, de vokálozott Charlie és Ganxsta Zolee lemezein is. A harmincegy évesen komoly zenei múlttal büszkélkedő Katinka mostanában mégsem tehetsége okán, hanem fogyókúrája, önéletrajzi könyve, valamint egy sokak által félreértett fotósorozat miatt került ismét reflektorfénybe.
– Nagyon sokat írtak mostanában a fogyókúrádról. Mikor határoztad el, hogy megszabadulsz a felesleges kilóktól?
– Sosem voltam kibékülve saját magammal, ezért csaknem az egész életemet végigkísérte a kilókkal való küzdelem. Tízéves korom óta szerettem volna lefogyni, csak éppen mindig úgy akartam soványabb lenni, hogy nem tettem érte semmit sem. Mire aztán rájöttem, hogy csak mozgással és diétázással lehet eredményt elérni, addigra huszonnégy éves lettem. Előtte már kipróbáltam a gyógyszeres kezelést, az akupunktúrát és különböző turmixokat is. Mondanom sem kell, különösebb eredmény nélkül.
– Komoly lelki terhet okozhatott, hogy évekig mindhiába küzdöttél a kilók ellen.
– Minél jobban ment az idő, annál nehezebb volt. Jött a kamaszkor, majd a felnőtté válás, és egyre nagyobb lelki traumákkal kellett megküzdenem. A tinikorszak egyébként is lelkileg labilis időszak, és ha valaki még túlsúlyos is, igencsak felgyülemlenek a gátlások, melyek aztán lebonthatatlannak tűnő falakat emelnek az ember köré.
– És most, hogy hetven kilót sikerült leadnod, boldogabb vagy?
– Sokkal jobb a közérzetem, és büszke is vagyok magamra, hogy elértem ezt. Csak én tudom, hogy mennyi küzdelemmel és szenvedéssel járt, míg idáig eljutottam. Lelkiekben azonban mindig is kövér maradok, küzdök a falak és a gátlások ellen. Elég nehéz úgy átalakulni mentálisan, hogy az ember maximális bizalommal és elfogadással legyen önmaga irányában. Én ráadásul igencsak önkritikus vagyok, ami még jobban megnehezíti a dolgot. Sosem vagyok magammal megelégedve, gyakran érzem úgy: többet kellene edzenem, hogy még ennél is soványabb legyek.
– Nem félsz, hogy észrevétlenül mániáddá válik a fogyókúra?
– Arra gondolsz, hogy egyszer anorexiás leszek? Hát, az engem valószínűleg messze el fog kerülni. (Nevet.) Bár volt olyan időszak, amikor be voltam kattanva, idejében észrevettem, hogy túlzásba esem, és attól kezdve meg tudtam tartani az egészséges mértéket. Szerencsére ma már nem abból áll a napom, hogy amiatt rágom a körmömet, nehogy meghízzam. Megtanultam, hogy az evésben és a fogyókúrában is egyensúlyt kell tartani.
– Készült rólad egy fotósorozat, melyen sok mindent látni engedsz magadból. Milyen volt ennek a visszhangja?
– Ártatlan ötletnek indult, végül nagyon sokan félreértették. Azt hitték, hogy egy férfimagazin számára vetkőztem le, miközben a képek a könyvemhez készültek, melyben olyan dolgokat mondok el magamról, amelyeket azelőtt sosem. Azt szerettem volna, ha a borítókép is szimbolizálja, hogy tabuk és gátlások nélkül beszélek. Egy újság kedvéért sosem vetkőznék, még akkor sem, ha milliókat fizetnének. Ebben mindenki biztos lehet!
– A könyvedben valóban őszintén megnyílsz. Azt is leírod, hogy a Romantic együttes feloszlása után padlóra kerültél, és átsuhant az agyadon, hogy eldobod az életed. Mi segített át ezen a nehéz időszakon?
– A magánéletem és a karrierem egyszerre jutott zsákutcába. Idő kellett, míg fel tudtam ezt dolgozni. Ráadásul abban az időszakban jöttem rá, hogy a családomon kívül senkire sem támaszkodhatok. Nehéz volt összeszednem magam, de végül sikerült felállnom. Ami nem öl meg, az megerősít – mondják, s ez az én esetemben tökéletesen be is igazolódott.
– Ezt a csatát megnyerted, mint ahogy később a kilókkal vívott harcot is. Volt azonban az életedben egy pont, amikor a könnyebb utat választottad: képzett dzsesszénekesnőként elmentél a habkönnyű műfaj felé…
– Ez így van. Érdekes, ritkán kérdeznek rá erre… Amikor először elhívtak a Romanticba, és meghallottam a dalokat, azt mondtam magamban: Jézus atyám, ez nagyon távol áll tőlem! Egyáltalán nem bántam meg azonban, hogy beszálltam a zenekarba. Tény, hogy zeneileg alább adtam, viszont olyan élményekkel gazdagodtam, amilyeneket máshol nem tudtam volna szerezni. Azért nem tettem le arról az álmomról sem, hogy egyszer egy dzsesszlemezt készítsek. Nem biztos, hogy kelendő lesz, de nagyon szeretném megcsinálni.
– Újra összehoztátok a Romanticot. Szerinted meg tudjátok ismételni a régi sikereket?
– Változnak az idők. Teljesen más világ van ahhoz képest, mint amikor elkezdtük a zenekart. Most éppen a tinisztárok mennek, és én nem gondolom, hogy harcba kellene szállnunk velük. A Romantic nosztalgia-zenekar lett, mely a tíz évvel ezelőtti slágereit játssza. Én most tényleg nem azzal foglalkozom, hogy mekkora sikereket érünk el. Számomra sokkal fontosabb, hogy együtt vagyunk, és zenélünk. Remélem, sokáig így lesz!
