Sztárok

Gjoni feje fölött összecsaptak a hullámok

Delhusa Gjon a "Kalandra fal!" felvételén még nem is sejtette, hogy a műsort az adásba kerülés napján már nem a nevelt lányával nézi.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Fotó: Rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Gjoni, fia és nevelt lánya együtt szerepeltek Hajas László mesterfodrász családja ellen a celebszívató műsorban. Akkor még nem gondolta, hogy a műsor adásba kerülésekor a 15 éves Andrea már nem lesz vele. Gjoni és volt élettársa, Melinda ugyanis hetek óta vitatkoznak Andi miatt.

A tinédzser tíz éve él Gjonival, ugyanakkor az anya, Melinda váltig állítja, hogy ebből egy szó sem igaz. Szerinte az énekes nemcsak elhanyagolta a lányát, de többször bántalmazta is. A dolog vége rendőri feljelentés lett, a lány pedig a gyermekvédelem segítségét kérte, így a mai műsort a VIII. kerületi intézetben nézi majd.

Gjoni elmondta: az elzárt környezet segít abban, hogy a lányában letisztuljanak a dolgok, ha letelik az egy hét, akkor már beszélhetnek egymással. Szerinte még ott is jobb helye van Andinak, mint az anyjánál, aki aláírt egy lemondó nyilatkozatot. Gjoni végül hozzátette: mindent el fog követni, hogy Andi gyámja lehessen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top