Megannyi kérdés lengi körül ezt a nőt. Anikó még mindig az első számú „bulvármaca”, s ő ez ellen nem is tiltakozik, bár azt elárulja, nem kell ám mindent elhinni a lapoknak.
– Hogy fogy a könyved?
– Adataim még nincsenek, de egy internetes toplistán állítólag az első. Ahogy hallom, folyamatosan érkeznek a megrendelések, vagyis sikernek mondható az eddigiek alapján.
– Kaptál olyan kritikákat vagy megjegyzéseket, amelyekre nem számítottál?
– Meglepő, hogy pont a média bánt, vagy forgatja ki a szavaimat. Az olvasók értik, tudnak a sorok között olvasni, pozitív visszajelzéseket kapok. Természetesen jön egy-két gyalázkodó levél is, de azokkal már régóta nem foglalkozom. Fura, hogy még apám is nagyon dicsérte a stílusát. Kaptam olyan levelet is, amelyben azt írták: „Végre kinyitod a szádat, és őszintén beszélsz!” Eddig sem hazudtam, csak nem voltam ennyire kitárulkozó.
– Miért kellett ennek a könyvnek mindenképpen megjelennie?
– A média azzal vádol, hogy a pénz miatt van az egész. Nem akartam én mindenáron, de ha van egy ilyen lehetőségem, akkor miért ne? Azt sem tagadom, hogy valóban jól jön a pénz, de ez nem minden. Volt egy dolog, amelytől rettegtem: arról a bizonyos külföldi utamról van szó, amikor egy herceg udvarába utaztam. Féltem, hogy mi lesz, ha ez kiderül, hogyan fogom bizonygatni, hogy nem csináltam semmi olyasmit, ami miatt prostituáltnak kellene éreznem magam. Most megjelent a könyvben, megírták a lapok. Megkönnyebbültem, ez sem feszít már belül.
– A pénzen kívül érzel valami változást a kötet megjelenése óta?
– Tulajdonképpen semmit. Nem kapok több munkaajánlatot, nem hívnak több rendezvényre. Az gyakoribb lett, hogy megkeresnek ilyen-olyan üzletemberek, akik velem reklámoztatnák a terméküket, de végül kiderül, hogy csak kamuztak. Komolytalanok, ismerkedni akarnak. Újságcikk sokkal több születik rólam, bár a nagy részéről nem is tudok. Sajnos csalódnom is kellett olyan újságíróban, akit korábban a barátomnak hittem.
– Van olyan ember a magyar médiában, akinek nagyon kíváncsi lennél az életrajzára?
– Van, bár nevet nem szeretnék mondani. Olyan is van, akinek van köze a múltamhoz, és olyan is, akit nem ismerek közelről. Tudom, hogy nem lennének őszinték. Az olvasók egy ideig hülyére vehetők, de hosszú távon mindig az őszinteség a kifizetődőbb. Ezekről az emberekről biztos, hogy szépített verzió jelenne meg, annak pedig semmi értelme.
– Mit lehet tudni a jelenlegi kedvesedről?
– Civil ember. Köszöni szépen, de nem szeretne celebbé válni. A pomázi kutyamenhelynek próbálok segíteni, és ő volt, aki kihozta a kutyáknak a húst. Ott találkoztunk először, hetekig csak a húsról csevegtünk telefonon, aztán végül ő tette meg az első lépést. Nekem már elsőre is nagyon tetszett, de én nem kezdeményezek. Vele nagyon jól érzem magam, szinte az első pillanattól együtt lakunk.
– Néhány hete minden lap azzal volt tele, hogy babát vársz, majd hogy elveszítetted. Sokan meggyanúsítottak azzal, hogy semmi sem igaz a terhességből, ezt is csak a reklám miatt dobtad be…
– Távol áll tőlem, hogy egy ilyen dologgal promózzak bármit is. Fura érzésem volt, sejtettem, hogy babát várok, de csak a teszt után derült ki, hogy valóban. Sajnos mindössze hat hétig érezhettem magam anyának, utána el kellett köszönnünk egymástól. Most is őrzöm a baba ultrahangos fotóját a pénztárcámban. Ő lett volna az első gyermekem, nekem sosem volt még sem vetélésem, sem abortuszom. Nem adjuk fel, bízunk abban, hogy úgy egy év múlva lesz majd nekünk közös gyermekünk.
– Volt korábban olyan szerelmed, akinek örömmel szültél volna?
– Nem igazán. Utólag azt mondom, hála istennek, mert azok a kapcsolatok mind zátonyra futottak.
– Abból a hírből mi igaz, hogy az egyik kereskedelmi csatorna bekamerázza az otthonodat?
– Ezt én is újságból tudtam meg! Tervben van egy valóságshow, de arról egyelőre semmit sem mondhatok. Sok feltétele lenne annak, hogy megint kamerákat engedjek a privát szférámba. Csak olyan műsort csinálnék, amely tényleg a valóságot mutatja, és nem forgatókönyvszerű életet, kicicomázott képet rajzol rólam.
– Ha már a pletykáknál tartunk, azt is olvastam, hogy összemelegedtél egy pasassal, akinek eddig csupa ismert magyar modell volt a barátnője…
– Kimondhatjuk a nevét, Kedves Ferencről van szó. Sosem volt a szerelmem! Soha az életben nem is találkoztam vele. Nem is értem, hogy tudnak ilyesmit kitalálni az emberek!
– Volt már olyan, hogy te magadtól felhívtál egy napilapot azért, hogy írjanak rólad?
– Igen. A kutyamenhely miatt. Persze az ilyen cikkek sosem jelennek meg, mindenkit csak a magánéletem érdekel.
– Ez talán nem is annyira meglepő… Mondd, mi az, ami most téged boldoggá tudna tenni?
– Most boldognak érzem magam. A párom és a kutyák feltöltenek energiával. Négy eb van otthon, a menhelyen pedig harminchat! Most is éppen egy szerencsétlen, kidobott jószágot próbálok bejuttatni a menhelyre. Egyelőre fél tőlem, de holnapra biztosan sikerül megszelídíteni annyira, hogy bevihessük a többiek közé.
