Sztárok

Végre színt vall az énekesnő

A bíróság ugyanis beidézte Rihannát június 22-re egy meghallgatásra. Az énekesnőnek a néhány hónappal ezelőtti verésről kell vallania.

Végre színt vall az énekesnőEddig csak Rihanna ügyvédje, Donald Etra járt a bíróságra a bántalmazási ügy miatt, és az ügyvéd megerősítette, hogy Rihanna ott lesz a bíróságon. Ezúttal talán őszintén elmondja, mi történt, és kiáll végre a családon belüli erőszak ellen. Eközben Chris Brown az egyik népszerű videomegosztó portálra feltöltött egy videót, melyen azt állítja magáról, hogy ő bizony nem szörnyeteg!

Chris Brownt a rendőrség február elején tartóztatta le a Rihanna elleni erőszak gyanújával. Az énekesnő akkor lemondta a Grammy-gálán való részvételt, emellett a rendőrséghez fordult személyi védelemért. Állítása szerint Chris életveszélyesen megfenyegette, megütötte, és fojtogatta is, aminek következtében rövid időre eszméletét is vesztette. Az esetről egy rendőrségi fotó is kiszivárgott, Rihanna hetekig rejtőzködött, ezalatt pedig arról hallani, hogy a pár össze is házasodott, mindannak ellenére, ami történt. Pár hét múlva már csak a szakításról és a bírósági tárgyalásokról érkeztek hírek. Ez utóbbiakra Rihanna sosem ment el, de júniusban kénytelen lesz.

 

Forrás: VIVA

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top