Az 1947-ben Texasban született Farrah (eredeti nevén Farrah Leni Fawcett) sorra nyerte a szépségversenyeket, majd 1969-ben állt először kamerák elé. Sugárzó szépsége hamar népszerűvé tette, de az igazi áttörést mégis a Charlie angyalai című tévésorozat hozta meg számára, melyet 1976 és 1980 között forgatott. Ötször jelölték Golden Globe- és kétszer Emmy-díjra. 1995-ben csillagot kapott a Walk of Fame-en.
2006-ban végbélrákot diagnosztizáltak nála, a betegséggel folytatott harcáról dokumentumfilm is készült. Utolsó napjaiban nagy dologra szánta el magát: hozzáment volna gyermeke apjához, Ryan O’Nealhez, akivel közel harminc éve élt együtt. Már az esküvői ruhát is megvásárolták a szertartáshoz, ám a kór hamarabb végzett vele, mint hogy ezt az utolsó örömöt még megkaphatta volna.