Számos alkalommal megbeszéljük az interjút, de nehezen jön össze, hiszen nagyon elfoglalt: munkája mellett rengeteget utazik. A beszélgetés előtt van bennem némi félsz, hiszen kívülről túl magabiztosnak, túl népszerűnek és – nem szépítem – olyan morcosnak, harapósnak tűnik. Nem is tévedhettem volna nagyobbat: Szabó Győző kedves, közvetlen, magával ragadó egyéniség. Amikor végre beszélünk, jó hangulatban van, éppen Franciaország felé tart.
– Azt hiszem, az ilyen pasasokra mondják, mint te, hogy soha nem bírnak a fenekükön maradni. Vagy dolgozol, vagy utazol. Hogy bírod ezt energiával?
– Imádok utazni, idegen tájakat, kultúrákat felfedezni. Nekem ez a hobbim, mi több, a szenvedélyem. Ráadásul, ahova lehet, a kislányom, Bori is elkísér, számos kalandban van részünk. Az utazások minden pillanatát élvezem, ezekért az élményekért érdemes élni. Most éppen Franciaországot vesszük be.
– Ha jól tudom, meg is örökítetted a kalandjaidat.
– Megjelent a könyvem, amelyben az utazásaimról számolok be. A különböző túrák alkalmával naplót vezettem, több száz fotót, filmeket készítettem.
– Ebből is látszik, hogy több lábon állsz. Amikor egy neves színész valami hasonlóba kezd, jó magyar szokáshoz hűen az jut az emberek eszébe: ennyire rosszul fizet a színészszakma?
– Nincs okom panaszra, hiszen az öt legfoglalkoztatottabb színész között vagyok. Évente csinálok egy-két filmet, színházban játszom, így sikerült jó egzisztenciát teremtenem. De megpróbálkozom mással is. Nem vagyok milliomos. Az tény, hogy több ezer olyan tehetséges színész van, akik színházban játszanak, de nincs lehetőségük filmekben szerepelni, az ő helyzetük valóban méltatlan.
– Nyilván megvolt az oka annak is, hogy főszerepet vállaltál egy országos bulvárnapilap reklámjában.
– Szerintem nem kell ennek az okán olyan sokat gondolkozni. Volt az a pénz.
– Nem kaptál negatív kritikákat érte? Hiszen te messze nem vagy bulvárhős.
– Sokat gondolkodtam rajta, és aludtam is rá néhányat, mielőtt elvállaltam. Egy kikötésem volt: gagyihoz nem adom a nevemet, de erről szó sem volt. Az eredeti szakmám grafikus, így tudtam, hogy mi az a reklám, amely vállalható, és mi az, ami már nem. Vállalható kampány született, nincs benne semmi szégyellnivaló. Ha felkérnének a folytatására, arra is igent mondanék. Kaptam egy-két beszólást, de ezeket meg sem hallom. Hiszem, hogy a legtöbb színészt két kategóriába lehet sorolni: vannak azok, akik sokat keresnek, de ezért feladják az elveiket, és olyan alkotásokat is elvállalnak, amelyek szakmailag talán vitatható minőségűek, és vannak, akik alig keresnek, ellenben csak kifogástalan produkciókhoz adják a nevüket. Én a kettő között vagyok. Nem vagyok olcsó színész, de igyekszem minőséget, értéket vinni a feladataimba.
– Színházban és filmekben is játszol. Mi a kihívás az egyikben és mi a másikban?
– A színházban sokat lehet kísérletezni, gesztikulálni, sok a rögtönzött megoldás, ami kihívást jelent. A filmben pedig az adott pillanatnak kell élni. Más a kettő, de én ezt is, azt is szeretem. Mindkét téren kiélhetem magam, hiszen Koltai Lajossal és Pindroch Csabával forgatok az Outsider című filmben, és a Katonában is szerepelek majd három darabban.
– Arról is lehetne filmet forgatni, ahogyan felfedeztek. Hollywoodi sztori…
– Egy éjszakai szórakozóhelyen voltam pultos a kilencvenes években. A hely felkapott volt, politikusok, írók, rendezők jártak oda. Fiatal suhanc voltam, nem kis méretű arccal, és vicceskedtem, helyeskedtem, csináltam a hangulatot. Nem volt ez tudatos, jól éreztem magam, és szerettem azt, ha jó a hangulat körülöttem. Éppen ez a természetesség tetszett meg a filmeseknek, és szerepelni hívtak. Aztán pedig ment minden a maga útján. Azt hiszem, azzal arattam sikert, hogy nem játszottam túl magam, csiszolatlan voltam, és ez bejött. Talán mondhatom azt, hogy más vagyok, mint a többi színész.
– Ma pedig sztár vagy…
– Jaj, csak ezt a szót ne…
– Pedig rád mondhatjuk, hogy az vagy. Ennyire nehezen éled meg a sikert?
– Szó nincs erről, nem foglalkozom ezzel. Persze jó érzés, hogy szeret a közönség, hogy pozitívak a visszajelzések, hogy szerepelni hívnak. Nem is kell túlbeszélni. Én hétköznapi pasi vagyok, és hétköznapi életet élek. Nem szálltam el magamtól, metrón utazom, füstös kocsmákba járok szórakozni, és bármilyen egyszerű programmal boldoggá lehet tenni. Nincsenek luxusigényeim, ahogyan nem érzem az úgynevezett sztársággal járó előnyöket és negatívumokat sem. Nem is kötözködnek velem, csak egyszer fordult elő, hogy egy bárban ittas volt egy fiatalember, aki az alkohol hatására nagyon erősnek érezte magát, és szemétkedett. Azért jól aludtam utána.
 |
| Szabó Győző kislányával |
– Mivel lehet felidegesíteni?
– Zavar, ha egy nőt dohányozni látok az utcán. Nagyon kiábrándító látvány.
– Na, végre a csajokról beszélünk! Éppen most akartam előhozakodni vele, hogy nemcsak sztárnak, de még szívtiprónak is tartanak! Na, ehhez mit szólsz?
(Nevet – a szerk.) – Nahát, tényleg jólesik, de szívtiprónak sem tartom magam, sőt inkább régi vágású pasi vagyok. Szeretek udvarolni, flörtölni, tenni a szépet nőknek, elkápráztatni őket. Hiszem, hogy az udvarlás a pasik dolga, a mai világ kicsi felfordult ezen a téren, ami nekem nagyon nem tetszik.
– Milyen típusú hölgyek állnak közel a szívedhez?
– Az érdekes arcú nők tetszenek. Nem a tökéletesen szép nők jönnek be, nekem sokkal többet számít a kisugárzás. A szilikonmellet viszont ki nem állhatom. Legyen a nő természetes és különleges.
– Mint például Oroszlán Szonja?
– Mint például ő. (Nevet.)
– Még mindig összehoznak vele?
– Persze, bár már ritkábban. Szerintem ezt mi sohasem fogjuk magunkról lemosni.
– Most őszintén: jártatok, vagy sem?
– Hidd el, ha a barátságon kívül lett volna valami közöttünk, megmondanám. Soha nem tagadtam meg a nőket, akikkel lefeküdtem. Nem szépítem, sok kalandom volt, de ezek egyike sem volt érzelmektől mentes szex. Minimum erős vonzalom kell ahhoz, hogy egy nővel lefeküdjek, ezek a kalandok úgynevezett minikapcsolatok voltak. Mint mondtam, régimódi típus vagyok.
– Van most valakid?
– Igen, van.
– Úgy tűnik, elégedett vagy az életeddel.
– Valóban boldog, kiegyensúlyozott vagyok. Van egy gyönyörű kislányom, akit rajongásig imádok, és hivatásom, amelyet szeretek. Boldoggá tesz a magánéletem és a munkám. Azt mondom, ha mindig megmarad ez az állapot, ami most van, akkor nekem az már elég.
