Sztárok

Fogarassy Mariannak volt már dolga élsportolóval

Fogarassy Mariannak ugyan nem volt kapcsolata Beckhammel, de járt már együtt élsportolóval korábban.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv
Fotó: Rtlklub.sajtoklub.tv

Fogarassy Mariann az utóbbi időben számos bulvárlap címlapján szerepelt, hiszen hírbe hozták David Beckhammel. A pletykát a modell számtalanszor cáfolta, és a másik fél sem hagyta szó nélkül az álhírt. A szőke szépség a Cool Tv műsorában még egyszer, utoljára elmondta, nem volt közöttük semmi, és a továbbiakban nem szeretne erről többet hallani.

– Én már nagyon unom. Nem szeretnék erről többet nyilatkozni, mert tisztázódott minden. Én nem fogok perelni, nem érdekel az a pénz sem, amit Beckham nyert az üggyel. Csak azt remélem, hogy jótékony célokra költi majd.

Mariann azonban bevallotta, hogy kedveli a sportolókat, a focisták sem kivételek. Elárulta, volt már élsportolóval kapcsolata, és nem tagadja, szép emlékek kötik hozzá:

– A sportembereknek rendkívül jó testük van, és a teljesítményük sem mindennapi. Jól bírják a strapát! – tette hozzá.

Forrás: Cool Tv

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top