Sztárok

Pénzéhes férje kínozza a haldokló Gábor Zsazsát

Nyolcszor ment férjhez, mindegyik urát legatyásította, és hihetetlen magasságokba jutott Hollywoodban, pedig jó indulattal sem lehet istenadta tehetségnek nevezni. Gábor Zsazsa tragédiája, hogy élete alkonyán éppen olyan férfi van mellette, aki a halálát kívánja, és aki pontosan azt teszi, amit a magyar származású díva is tett: házastársa pénzére hajt. Közeli ismerősei szerint Zsazsának napjai, hetei lehetnek hátra, a díva ráadásul a halálnak "olcsón" adná magát: nem akar már élni.

Pénzéhes férje kínozza a haldokló Gábor Zsazsát– Elválni valakitől csak azért, mert nem szereted, legalább akkora badarság, mint férjhez menni, csak azért, mert szerelmes vagy – így szól Gábor Zsazsa egyik híres mondása. Elnézve a magyar származású díva szinte páratlan élettörténetét, az ember hajlamos azt mondani: ami az előnyös férjhez menést illet, érdemes erre a nőre hallgatni. De ki is ez a hírhedt asszony valójában, aki szakmailag – színésznő volt – semmit sem tett le az asztalra, de mégis legendaként emlegetik?

Már a születési dátumát illetően is komoly problémákba lehet ütközni. Annyi bizonyos, hogy Magyarországon született Gábor Sári néven, de ennek pontos dátumát homály fedi. A hivatalos adatok szerint 1917-ben, vagy 1919-ben látta meg a napvilágot, de Zsazsa váltig állítja: nem olyan öreg ő, 1927-ben született.
Huszonévesen került Hollywoodba, miután hazánk szépségkirálynőjének választották. Nővérét, Gábor Évát követte. Fiatal volt, gyönyörű, szőke, bomba testtel, nem csoda, hogy hamar felfigyeltek rá a rendezők, számos filmben szerepelt. Pályája csúcsa volt, amikor Ginger Roger-szel forgathatott a Nem vagyunk házasok című filmben, majd pedig 1952-ben a Moulin Rouge-ban José Ferrer-rel szerepelt. A filmes karrierje itt nagyjából véget is ért. Nem így a hírneve!
Zsazsa ugyanis valóságos kultuszt teremtett azzal, hogy meglehetősen jó érzékkel válogatta ki a férjeit. Ahogy ő találóan megfogalmazta: „a nőknek addig kell férjhez menni, ameddig rátalálnak az igazira”. Első párját Európában hagyta: Burhan Belge a török kormány szóvivője volt és négy évig boldogították egymást.
– Nyomos érvem volt arra vonatkozóan, hogy miért mentem hozzá: megvásárolta nekem azt a kutyát, amit apám nem volt hajlandó – mondta.
Belgét Conrad Hilton követte. A szállodalánc örököse különleges helyet foglalt el az életében, hiszen ő tőle született egyetlen gyermeke, Francesca és ő volt az, akit soha, egy percig sem szeretett.
– Egy igazi szemétláda volt Conrad. Terhes voltam, amikor össze-vissza vert, rúgdosott. Az az egy szerencse, hogy legalább volt pénze – mondta később Zsazsa, aki öt évet élt a kábítószeres örökössel, majd tovább állt. Ahogyan az várható volt, nem sokáig maradt egyedül. 1949-ben ment hozzá George Sandershez, akit imádott.
– George volt életem szerelme. Az összes férfi közül őt szerettem a legjobban – vallotta be. Ám Sanders nem volt a hűség szobra, a szerelem pedig hamar kihűlt. Hat évet sem éltek együtt.

Ezután nyolc, férj nélkül eltöltött esztendő következett. A házasságai között sem volt soha magányos Zsazsa , olyan szeretőket tartott, mint J. F. Kennedy, Richard Burton, Sean Connery és Frank Sinatra.
– Az igazat megvallva, nem emlékszem senki nevére. A szeretőim miatt kezdődött a “drágámozás” Így ugyanis nem kellett senki nevét sem megtanulnom, vagy később emlékeznem rá.
A szőke díva negyedik férje Herbert Hunter, amerikai üzletember volt, aki elsősorban ékszerekkel halmozta el Zsazsát, szerelmet nem kapott tőle.
– Az ajándékba kapott ékszereket nem illik visszaadni, pláne, ha hatalmas csillogó kő díszíti.
Huntert Joshua S. Cosden követte, akivel mindössze egy esztendeig éltek együtt. Nem járt jobban Jack Ryan sem. A hetedik próbálkozása már valamivel sikeresebb volt. Michael O’Hara kerek négy évig volt a férje, de botrányos körülmények között mondtak búcsút egymásnak. Zsazsa ugyanis elfelejtett elválni O’Harától, és közben hozzáment Felipe De Alba herceghez, de végül házasságuk nem vált hivatalossá.
Mindez hatalmas sorscsapás volt Zsazsa számára, akit ekkoriban már nem elégített ki az, hogy gazdag férjet fogjon, rangot is akart, mindenáron hercegné szeretett volna lenni. Huszonhárom éve talált rá Frederic von Anhalt hercegre. Utolsó házasságának köszönhetően ma Saxony hercegnője címet viseli.

Pénzéhes férje kínozza a haldokló Gábor ZsazsátZsazsa az elmúlt esztendőkben jócskán lenyugodott, de hírneve nem kopott meg: Hollywoodban a válás és a házasság valóságos szakértőjeként tartják számon, gyakran kértek tőle tanácsokat. Mondásainak köszönheti, hogy az emberek emlékezetében mindig élénken él, noha ma már szinte egyáltalán nem lép ki hollywoodi házából. Amikor egyszer megkérdezték, hány férjet fogyasztott már el, ő csak mosolyogva visszakérdezett: “úgy érted, a sajátjaimon kívül?”
A sors fintora, hogy utolsó férjével jócskán melléfaragott. Anhalt herceg ugyanis jó ideje arra vár, hogy megszabaduljon Zsazsától. A magyar származású szőkeség ugyanis igen rossz állapotban van, tolószékbe kényszerült. Közeli ismerősei szerint nem sok van neki hátra. Zsazsa agyvérzése és az azt követő életmentő műtét óta Anhalt herceg nem törődik súlyos beteg és depressziós feleségével.
– Zsazsa egész nap otthon ül, az elveszett boldogságot és a fiatalságát siratja. Nagyon egyedül van, barátai elkoptak mellőle, lányával, Francescával megromlotta kapcsolata. Frederic pedig távolról sem eszményi férj. Gyűlöli Zsazsát, mindennap a haláláért imádkozik. Fiatal szeretőkre, prostituáltakra szórja gazdag felesége pénzét. Gyakran megveri a szinte magatehetetlen asszonyt, és kiabál vele, hogy dögöljön már meg – mesélte a brit Daily Mail című lapnak a színésznő egyik, névtelenségbe burkolózó ismerőse. A korábban mindig vidám Zsazsa mély depresszióval küzd, gyógyszereken él, legendás humorérzéke mára múlté. Kerüli a nyilvánosságot, nem vállal szerepeket, fellépéseket, az újságírókkal nem áll szóba. Már két alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot, de megmentették az életét.
– Szenzációs életem volt, de be akarom fejezni. Mindent megkaptam, amit akartam. Amit pedig nem kaptam meg, már úgysem fogom…

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése