Sztárok

Cher halálosan megsértődött

Egykori kollégája, Nicolas Cage vérig sértette Chert egy interjúban. A színésznő hallani sem akar többé a férfiról.

Nicolas Cage egy amerikai lapban nyilatkozott, és többek között a plasztikai műtétekről is szót ejtett. Megemlítette, hogy „Cher úgy néz ki, mint egy élőhalott”. Ők ketten az 1987-ben készült Holdkórosok című filmben játszottak együtt, mely Cher számára Oscar-díjat is hozott. Az énekes-színésznő a hírek szerint annyira megsértődött a kollégájára, hogy soha többé nem akar szóba állni vele.

Cher halálosan megsértődött

 

Cher egyébként újabban mindenütt azt hangoztatja, hogy soha többé nem fekszik szike alá, és a botoxot is elfelejti. Ő maga is megelégelte, hogy lassan eltorzulnak a vonásai, ezért inkább vállalja a ráncokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top