nlc.hu
Sztárok
Kiborult a Harry Potter színésznője

Kiborult a Harry Potter színésznője

77 filmben szerepelt eddig, kétszer Oscar-díjra is jelölték, mégis a Harry Potter-sorozat utolsó részének forgatása viseli meg leginkább Julie Walterst.

Kiborult a Harry Potter színésznőjeA 69 éves Julie Walters sokkot kapott, amikor elolvasta J. K. Rowling utolsó Harry Potter-regényét. A Mrs. Weasley-t alakító színésznő jelenleg is forgatja a könyvből készült mozifilmet, és egy interjúban elmondta, hogy szabályosan zokogott a történeten.

– Előre félek azoktól a jelenetektől, amikor a sztori szerint háború tör ki Roxfortban – mondta Julie. – Az írónő kegyetlenül bánik a szereplőkkel, és valósággal lemészárol közülük néhányat. Ennyire brutális filmben még sosem szerepeltem.

A hetedik regényt kettébontva két film készül, ezeket 2010-ben és 2011-ben láthatja majd a közönség. Mrs. Weasley az említett csatajelenetben több családtagját is elveszíti, így érthető, hogy a színésznő sokkot kapott a sorokat olvasva. Az első részt kilenc éve forgatták, és azóta Julie Walters a valóságban is annyira megkedvelte a fiatalokat, mintha a saját gyermekei lennének.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top