Idén beválasztották Amerika 50 legvonzóbb filmsztárja közé, ám az ő szíve már évek óta foglalt. Channing Tatum a héten kimondta a boldogító igent. Kedvesét a Step Up című film forgatása közben ismerte meg, s ahogy a vásznon, úgy a valóságban is egymásba szerettek.
A színész 2006-ban találkozott először Jenna Dewannel a Step Up szereplőválogatásán. Bár a lány már első látásra megtetszett neki, csak három hónap múlva merte randira hívni. Közben Channing karrierje felfelé ível – legutóbb a G. I. Joe című filmben láthatták a magyar mozinézők is –, de ő hűségesen kitartott Jenna mellett. A pár 220 vendég előtt házasodott össze, majd azonnal nászútra indultak.