Miközben a hazai popszakmának lassan csak a nyugati sztárok harmatgyenge másolataira futja az erejéből, addig az underground élet egymás után dobja fel az izgalmasabbnál izgalmasabb produkciókat. A csajok mezőnyében legutóbb Péterfy Bori mutatta meg, hogy van élet az olcsó kópiákon túl. Bori, aki első lemezének zajos sikerét most a Téged nem című maxival próbálja felülmúlni, a címadó számhoz forgatott klipben vagány masinisztalánynak öltözve azt is bebizonyítja, hogy csupán stílus és némi természetes báj kell ahhoz, hogy egy énekesnő megvadítsa a férfiakat.
– Művészcsaládba születtél, szinte törvényszerű, hogy magad is az lettél. Voltak azért vad elképzeléseid a jövődről gyermek- vagy tinikorodban?
– Különösebben extrémek nem voltak. A legfurább ötlettel egészen kicsi koromban, kétévesen álltam elő. A szüleim a mai napig nevetve mesélik, hogy állampolgár szerettem volna lenni. Egy darabig aztán légikisasszonynak készültem, később pedig volt egy korszakom, amikor versenyszerűen ritmikus sportgimnasztikáztam. Nyertem egy csomó érmet, és nagyon imádtam csinálni. Nem állítom, hogy törvényszerű, hogy végül művész lettem, bár a családon belül öröklődő gének – és a közeg, melyben felnőttem – nyilván erősen befolyásoltak abban, hogy milyen irányt vett az életem.
– 2008 óta a Nemzeti Színház tagja vagy. Sokan fanyalognak, hogy Alföldi kísérleti színházat csinál a nemzeti teátrumból. Mit gondolsz erről?
– Mivel én egy kísérletező színházból jövök, azt gondolom, hogy minden színháznak az a dolga, hogy kísérletezzen. Miközben ennek az egyik legélőbb műfajnak kellene lennie, elképesztő látni, hogy hol tart, mondjuk, a kortárs képzőművészethez viszonyítva. Ég és föld. Zenében és képzőművészetben elképesztő, modern, bátor dolgok történnek, ugyanezt egy kőszínházban szinte lehetetlen megcsinálni, mert a közönség teljesen kiborul. Mintha a színház nem egy művészeti ág, hanem csupán a szórakoztatóipar része lenne. Nehéz helyzet, de én drukkolok Alföldinek.
– Énekesnőként lassan magad is az egyik kultuszfigurája leszel a könnyűzenének. Kik voltak a te idoljaid a hazai zenészek közül?
– Nehéz helyzetben vagyok, amikor neveket kell mondanom. Nagyon sok előadót említhetnék. Kamaszkoromban a nyolcvanas évek undergroundja kapott el. Igazán ez volt az én világom, de Máté Pétertől kezdve Demjén Ferencig nagyon sok muzsikust zseniálisnak tartok.
– Az első albumod szövegeinek nagy részét Tariska Szabolcs és Lovasi András írta. Ennek ellenére úgy érezni, mintha a saját gondolataidat tolmácsolnád. Hogyan tudták Lovasiék ilyen pontosan belőni a világodat?
– A szövegek egy része az én inspirációm hatása alatt született: olyan történetek alapján íródtak, melyeket én meséltem nekik. A többit meg úgy írták, hogy tudták, én fogom énekelni. A következő lemezre már én is többet írok, valamint egy tehetséges srác, Hujber Szabolcs is beszáll a munkába, aki a honlapunkon meghirdetett szövegíró-pályázaton tűnt fel. Nagyon szerencsés találkozás volt ez, több számot is csinálunk közösen.
– „Szeretem azt a nőt, aki melletted lettem” – énekled legújabb klipedben, mely azzal zárul, hogy egy száguldó vonatból kilököd megunt kedvesedet. Ez a hódító nő is te lennél, aki – miután megkapta, amit akar – eldobja a másikat?
– Biztosan volt már ilyen is, de nem tartom magam ilyen típusnak, bár van, aki megérdemli, hogy így bánjanak vele. Ennél a klipnél azért azt hiszem, nem a történet az elsődleges, hanem a képi világ, amely egy különleges optikának köszönhető. Éppen azért készült vonatok között a klip, mert ezzel az optikával olyan hatást lehet elérni, mintha makettek közt lennénk. A modellvonatos tematika és a refrén utolsó sora, a „téged nem” szinte adta, hogy a végén ki kell lökni a srácot a szerelvényből.
– Bele tudsz feledkezni olyan csajos történetekbe, mint vásárlás, ruhák, smink, divat?
– Persze, ez mindenkinek kell! Borzasztóan türelmetlen vásárló vagyok egyébként. Rosszul vagyok a plázáktól, bár az nálam is működik, hogy ha rosszabb kedvem van, akkor erős késztetést érzek, hogy azonnal meglepjem magam valamivel.
– Követed a divatot?
– Nem vagyok tudatos divatkövető. Vannak dolgok, melyek megtetszenek, azokat meg is veszem, de csak azért nem adok ki pénzt valamiért, mert divatos. Néha bosszant, hogy a divat az anyagiakról szól. Van ebben valami egészben beteges. Meg tudok őrülni, amikor például fotózások alkalmával méregdrága cuccokkal találkozom, és a stylist figyelmeztet, hogy vigyázzak, mert éppen egy háromszázezer forintos cipő van a lábamon. Tény, hogy gyönyörű egy-egy ilyen darab, de ha nagyon sok pénzem lenne, akkor sem adnék ki ennyit érte.
– Iszonyatosan pörgős életet élsz. Hogyan kapcsolódsz ki?
– Nagyon nehéz dolog ez, mert amint véget ér a színházi évad, számomra kezdődik egy sűrű zenei időszak. Éppen a nyári fesztiválok idejét éljük, és egyelőre már az is feltölt, ha egy sikeres koncertet adunk a zenekarral. Semmihez sem hasonlítható érzés: amennyire fáraszt, éppen annyira fel is tölt egy ilyen élmény. Ha nyaralásról van szó, akkor a klasszikus vízpartira szavazok. Remélem, hogy idén is lesz hat napom arra, hogy elmehessek a tenger mellé.
