Most is természetes, mint mindig. Vele kapcsolatban persze soha nem érezni, hogy görcsösen ügyelne a külsejére, vagy hogy mániásan meg akarna felelni a trendeknek. Magdi ugyanaz a rockerlány, aki négy éve egy AC/DC-számmal vette le a lábáról a Megasztár zsűrijét. Azóta már túl van a harmadik lemezén, saját dalaival jár koncertezni, de azt a bizonyos AC/DC-nótát azóta is elénekli a rajongóknak.
– A megasztáros közönség nem csak az AC/DC-t szerette. Fantasztikus volt az ABBA-sláger is: The Winner Takes It All…
– De az a dal nem én vagyok. Eleinte nem is értették az emberek, hogy a koncertjeimen miért nem játszom el az összes megasztáros feldolgozást. Hiszen jól ment, és olyan nagy siker volt. Csakhogy nekem ez nem elég, mert a saját utamat akarom járni. Én nem kicsi George Harrison vagy kicsi ABBA vagyok, hanem egy zenész saját hanggal, saját dalokkal. Kemény évek vannak mögöttem, mire elértem, hogy a közönség elfogadott olyannak, amilyen valójában vagyok.
– Úgy érzed, beskatulyázott a Megasztár?
– Ha visszapörgethetném az időt, és újra ott állnék tizenkilenc évesen a kérdés előtt – jelentkezzek vagy ne jelentkezzek –, természetesen ismét az előbbi mellett döntenék. A Megasztár jó irányban változtatta meg az életemet. Alig húszévesen megkaphattam a sorstól, hogy az legyen a hivatásom, amit szeretek. Ez pedig olyan ritka manapság. Az emberek robotolnak napi tizenkét órákat, mindig kevés a pénz, nincs jövőkép, nincs elismerés, én pedig olyan munkát végzek, amelyről mindig is álmodtam. Hihetetlenül sokat adott ez a műsor. Ismertséget, rajongótábort, fantasztikus lehetőséget, amire egy kezdő zenész vagy zenekar csak vágyakozhat. De van az éremnek egy másik oldala is. Ez a népszerűség nagy teher. A műsor alatt például nem tudtam kinyílni. Adottak voltak a számok, a mozdulatok, és különböző szerepekben próbálgathattam magamat. De az igazi Rúzsa Magdit akkor még nem ismerte senki sem.
– És ha azt mondják neked, maradj inkább az ABBA-nál?
– Abbahagytam volna az éneklést. A verseny után négy hónapig jártunk fellépni a feldolgozásokkal. Úgy éreztem, meghalok, ha ezt tovább kell folytatnom. Az egész inkább volt színház, mint egy rendes rockkoncert. És alighogy leléptünk a színpadról, máris indultunk a következő helyszínre.
– Az egykori csapat mennyire tart össze?
– Ha bárkivel összefutok, elbeszélgetünk, jól elvagyunk. De azt mindenki tudta, hogy ez verseny, és nem szerethet mindenki mindenkit. Én egyvalakivel vagyok nagyon jóban, és történjen bármi, kitartunk egymás mellett. Póka Angélával. Már a Megasztár alatt éreztem, hogy ő más, mint a többiek.
– Közös kávézások vagy közös fellépések?
– Minden, ami adódik. De mostanában leginkább közös nyelvórák, merthogy tőle tanulok angolul hetente kétszer.
A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában. Keresd az újságárusoknál! Most legyező alakú szemhéjfestékkel is megvásárolhatod! www.maximanet.hu
