Sztárok

Visszatért a rock fenegyereke!

Október 12-én dobják piacra Robbie Williams Bodies című új kislemezét, melyet az új album, a Reality Killed the Video Star követ november 9-én. A felvételeket Londonban Trevor Horn vezetésével vették fel.

Robbie Williams világszerte 55 millió album eladásával büszkélkedhet, sőt a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült, mikor turnéjára 2006-ban egy nap alatt 1,6 millió jegyet adtak el. A turnét összesen 3,7 millió lelkes néző látta. Három évvel korábban is nagyot dobott, amikor az angol történelem legnagyobb élő koncertjét tartotta Knebworthben, ahol három este alatt összesen 365 ezer ember nézte meg a show-t. Az összes brit előadó közül Robbie nyerte eddig minden idők legtöbb Brit Awards díját, valamint háromszoros Ivor Novello-díjas előadó is, e díjakat dalszerzőként vehette át. Ő tartja továbbá a leggyorsabban fogyó Greatest Hits-válogatások rekordját is, albuma 18 országban volt eladásilista-vezető. Az énekes azt ígéri, hogy új lemeze folytatja a régi hagyományokat, vagyis dallamos rockzenei stílusban íródott, de számos meglepetéssel is készül a rajongói számára.

fotó: EMI Music
Fotó: EMI Music

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése