A Blikk információja szerint Oroszlán Szonja és Szirtes Tamás helye már biztos a Csillag születik második szériájának zsűrijében. A Madách Színház direktora és a népszerű színésznő évek óta dolgoznak együtt a színpadon, most majd kiderül, hogy egymás mellett is tudnak-e közös döntéseket hozni. A csatorna nem erősítette meg a hírt, így azt sem lehet tudni, hogy a két új arc kitől veszi át a széket. Fábry Sándor a Legyen ön is milliomost vezeti majd, Falusi Mariann pedig a pletykák szerint Benkő Dániel műsorában kap fontos szerepet. Keleti Andrea és Náray Tamás az előző évadban sem vitték túlzásba a közreműködést, sőt inkább laikusan mondtak véleményt a versenyzőkről, így velük nem veszítenének sokat a nézők.
Egy biztos: Ördög Nóra marad műsorvezetőként és szerkesztőként is.