Sztárok

Gyász: elhunyt a legendás magyar színésznő

Hosszan tartó betegség után, 62 éves korában elhunyt Kishonti Ildikó.

„Én clown vagyok – de a szomorú bohóc fajtából” – jellemezte magát Kishonti Ildikó évtizedekkel ezelőtt egy tévéműsorban. Tény, hogy a színésznőt leginkább drámai alakításairól ismerhettük. Utánozhatatlan hangját számos musicalben csodálhattuk (La Mancha lovagja, Macskák, Rocky Horror Show, Hegedűs a háztetőn, West Side Story, Piaf…), de prózai szerepekben is feledhetetlen volt. Önálló estjein sanzonokat és világslágereket énekelt, valamint monodrámát is úgy játszott, hogy a nézőnek nem maradt hiányérzete. „Mindenki azt mondja rám, hogy furcsa vagyok, és az emberek általában nem szeretik azt, ami furcsa.” Valóban, valahogy mindig azt érezhettük a színésznőn, hogy hiányzik számára az elismerés és a szeretet. Szép karrier várt rá, 1972-ben már forgatott, tehetségét mozi- és tévéfilmekben is bizonyíthatta (Régi idők focija, Egy erkölcsös éjszaka, Ördög vigye, Mephisto, Sorstalanság…). Két nagylemeze is megjelent, Egy furcsa lány, illetve Bűvölet címmel.

Kishonti Ildikó az utóbbi években a Budapesti Kamaraszínházban játszott,  illetve a Megatánc című műsor egyik zsűritagjaként is láthatták a nézők.

Vasárnap délután hunyt el. Mindössze 62 éves volt…

Gyász: elhunyt a legendás magyar színésznő
 
 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top