Sztárok

Fábryt is lecserélték!

Már hivatalosan is megerősítette az RTL Klub, hogy Fábry Sándor és Falusi Mariann sem marad a Csillag születik zsűrijében.

Ismét négy ítész dönt a továbbjutásról és a kiesésről az RTL Klub Csillag születik című tehetségkutató műsorában. A modern Ki mit tud? zsűritagja lesz Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgató-főrendezője, aki világszínvonalúvá tette a magyar musicaljátszást, és rendezői-oktatói pályája során számos tehetséget fedezett már fel. A produkciók sorsáról dönt Hernádi Judit Jászai-díjas színművésznő, drámai és komikus szerepek megformálója, akinek egyedien csípős beszólásait hétről hétre hallhatjuk a Heti Hetesben. Mostantól képernyőn is folytatja kritikusi pályáját a rettegett Fáy Miklós, aki soraival világsztárokat rántott a porba, illetve emelt addig ismeretlen tehetségeket a dicsfénybe. A negyedik ítész a magyar sikerfilmek sztárja, a hazai zenés színpadok egyik legfoglalkoztatottabb művésze, a bájos naiva, Oroszlán Szonja.

„Vágyom rá, és egyben félek is a feladattól. Mindig is foglalkoztatott, hogy fiatal tehetségekkel foglalkozzam. Többször felkértek ugyan, hogy tanítsak, de ennek felelősségét sosem mertem vállalni. A zsűriben csak néhány indító szóra lesz szükségük a versenyzőknek. Hiszek a fiatalságban, hiszem, hogy nem új Koncz Zsuzsákra vagy új Gálvölgyi Jánosokra van szükség, nem a nagy elődöket kell újratermelni, hanem olyanokat kell találni, akik a mai kor hősei lehetnek. Bevallom, szorongás van bennem, hogy kellőképpen oda tudjak figyelni az igazi tehetségekre” – mondta Hernádi Judit.

„Utálom azokat, akik csak a billentyű mögött merik elmondani a véleményüket, én minden fórumon vállalom. Jó lecke lesz megtanulni kamera előtt beszélni. Azért is vállaltam a feladatot, mert hiszem, hogy vissza lehet hozni a jót a zsűri munkájába, ahol valóban a produkciókkal foglalkozunk majd, és nem arra figyelünk, hogy nekünk mi áll jól. Mindig is izgatott az átjárás a tömeg- és a magaskultúra között, kritikusként is mindig közérthetőre akartam fordítani azt, amit például egy operaszínpadon látok” – indokolta a zsűrizés elvállalását Fáy Miklós.

„Új szerep lesz nekem a zsűrizés, amelyben még sosem próbáltam ki magam. Remélem, meg fogom tudni osztani a főiskolás tapasztalataimat a versenyzőkkel. Szerintem remek csapat lett a zsűri, jó dolog jó társaságban dolgozni” – mondta Oroszlán Szonja.


fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Fotó: Rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence


„Hosszú évekig tanítottam a Színművészetin, hét osztályom volt, amelyből ötnek osztályfőnöke voltam. Fontos feladatnak érzem a fiatal generációk felfedezését. Különösen izgalmas, hogy most egy szélesebb merítésből választhatjuk ki a legjobbakat. Hiszem, hogy óriási tehetségek vannak nagy mennyiségben Magyarországon. A legszebb feladat megtalálni őket” – nyilatkozta Szirtes Tamás.

A zsűri rövidesen megkezdi a munkát, és hamarosan a képernyőn is kiderül, hogy kikből válhat igazi csillag.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése