nlc.hu
Sztárok
Bombázóvá varázsolnak az új műsorban

Bombázóvá varázsolnak az új műsorban

A Szeretem a testem című műsor házigazdája az ismert stylist, Lakatos Márk lesz, akitől cseppet sem áll távol a feladat, hiszen rengeteg sikeres produkcióban dolgozott, többek között a Megasztárban is. A nézők szeme láttára változtatta át a versenyzőket hétköznapi nőkből szexi, dögös bombázókká.

Bombázóvá varázsolnak az új műsorban!„A Viasat3-on induló, Szeretem a testem című produkció nem csak egy átalakítós műsor. Itt ugyanis a külső változtatásokon kívül nagy hangsúlyt fektetünk a lelki egyensúly megtalálására is – mondta Márk. – Célunk, hogy a tíz szerencsés kiválasztott hölgy visszanyerje az önbizalmát, kerüljön harmóniába a saját testével, és vállalja azt. A munkám során számtalan olyan hírességgel dolgoztam együtt, akik nem voltak megelégedve a saját testükkel, és abban kérték a segítségemet, hogy olyan ruhákat adjak rájuk, amelyekben a színpadon palástolni tudják a számukra nem tetsző idomokat. Én minden esetben arra törekedtem, hogy elsősorban próbálják meg elfogadni magukat, és szeressék a saját testüket. Érdekes feladatnak tartom, hogy mindezt most átvihetem a hétköznapi nők öltözködésébe. Emellett persze elengedhetetlen az alkalomhoz illő frizura és smink.”

 

Számos felmérés bizonyítja, hogy a hölgyek mindössze egy százaléka van megelégedve a saját megjelenésével, a többség szinte állandóan szorong, ha a tükörbe néz. Rengetegen még a saját férjük előtt sem mernek levetkőzni, gátlásosak, ami a szexuális életüket is tönkreteszi. Sokuk úgy érzi, az élet más területén is – például munkavállalás – azért vallanak kudarcot, mert nem rendelkeznek tökéletes modellalkattal. Márk és csapata azonban most véget vet az állandó szorongásnak, és életvidám, elégedett nőket faragnak a gyengébbik nem képviselőiből. Az ő lelki és külső átalakulásuk azonban a tévénézőknek is sokat segíthet, hiszen egészen biztos, hogy számtalan lány önmagára ismer majd egy-egy szereplőben.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top